Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1948–1950

1949. október

- 18 ­Mivel jelentősége egyházkerületünk életében is hézagpótló, kérjük Istent, hogy szolgálatainak minden munkáját áldja meg kegyelmes áldásaival. Az egyházkerületben folyó leány-munkát ez évben is Pál Edit diakonissza-testvér végezte. Egyházmegyénkénti beosztással 4o gyülekezetben szolgált leányaink között. 283 alkalommal gyűjtött össze leányokat Isten igéje köré, hogy an­nak világosságánál tárják fel és vizsgálják meg életük nagy kérdéseit. Hiszem, hogy fáradozása nem volt hiábavaló. Innen is kérem a lelkésztestvéreket, hogy szolgálatát vegyék igénybe. Az Egyházkerületek jóléti Egyesületének munkája is zavartalan volt. Erőteljes és szép reményekkel biztató szervező munkába kezdett. A háború okozta nehézségeken tul­jutott. Mindannyiunk előtt ismeretes az a nagyfokú segitség, amiben egyházkerületünk a háborút megelőző időben a Jóléti Egyesület munkáján keresztül jutott. Szórványgondozásainknak anyagi megalapozása jórészt a jóléti Egyesület által vissza­térítésként juttatott összegen nyugodott. Kivánatos éppen ezért és szükséges is, hogy újból az Egyesület segítségére legyünk, mert ezzel önmagunkat erositjük. Örömmel közölhetem, hogy 1947» és 1948.évi téritésként a jóléti Egyesület már igy is 5*°37o6 forintot tudott juttatni egyházkerületünknek. Árváink gondozása a békéscsabai, orosházi, szarvasi, fóti és ideiglenes szüneteltetéséig a pesti egyházközség árva­házaiban történt, valamint a Eébé árvaházaiban. Az árvamunkát végző gyülekezeteknek igen nagy anyagi nehézségekkel kellett és kell napról-napra megküzdeni. De Istennek, aki gondoskodik ró­lunk, árváinkra is van gondja és hiszem, hogy Ő e szent szolgá­latot is megáldja és a gondok nagyrészét kegyelmes gondoskodá­sával megkönnyiti. Egyházkerületünkben a következő személyi változások voktak: Lelkészválasztások: Bártfay Gusztáv csővari lelkészt a szarvasi egyházközség, Dezséry László egyetemi lelkészt az óbudai egyházközség, Pohánka Ödön téti lelkészt a csőrári egy­házközség, Szentpéteri Péter helyettes lelkészt a páhi-kaskan­tyui egyházközség, Pálfy István acsai lelkészt a szarvasi egy­házközség választotta lelkészéül. A vallástanitó-lelkészi karból özentgyörgyi Eerenc Hódmezővásárhelyről a dunántuli egyházkerületbe távozott. Boros

Next

/
Thumbnails
Contents