Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1948
1948. november
44. Nagymágócs, Szarvas-Árvaház, Bákóczitelep. Csanádapáca, Csabacsíid, Gádoros, Pesterzsébet, Bád, Pesti Tanonc otthon. Csillaghagy, Bunaharaszti, Pesti Leányotthon, Pesti Hadiárvaház, Vác, Szodliget, Alsógöd, Dunahegyvidék, Nagyrév, Makó, Fábiánsebestyén, Battonya, Ambrozf alva, Csép a. Fóti Jungaaxm-Árvaház, Bákosszentnihály. Mátyásföld, Mogyoród, Váekisujfalu, Veresegyháza, Hévizgyőr&, Tápiószele, Farmos, Nyáregyháza, Gyömrő, Gcengőd, Kiskunhalas. 4./ Elnök ismerteti a Kerületi Gyámintézeti világi elnök tisztségére leadott szavazatok eredményét, mely szerint az egyházkerület uj gyámintézeti világi elnöke dx. Komjáthy Jenő, aki jelen gyűlésről való távolmaradását levélben mentette ki. Közgyűlés egyhangú lelkesedéssel veszi tudomásul, hogy a kerületi gyámintézet világi elnöke dr. Komjáthy Jenő. 5«/ Több elhangzott indítvány után Zászkaliczky Pál esperes azt Javasolja, hogy az 1949. évben tavasszal is és ősszel is tartassák az egyházkerületben minden egyházközségben gyámintézeti gyűjtés. A gyűjtésnek megkönnyítése és eredményesebbététele érdekéből pedig minden egyházmegye rendszeres it se a gyámintézeti röplapokat s ne gyermekek utján bonyolítsa le & gyűjtés szolgálatát, hanem felnőtt egyháztagokkal. A közgyűlés egyhangú lelkesedéssel magáévá teszi az indítványt s a területi Gyámintézet elnökét megbízza a röplapok megrendelésével s elfogadja az 1949* évre szóló kétszeri gyámintézeti gyűjtésről szóló javaslatot. 5 Több tárgy nem. volt, elnök az ülést berekeszti. Éonicsány Imre jegyzőkönyvvezető, Kiss György s.k. elnök. Hedvey Mátyás s.k. grecsák János s.k. hitelesítők.*