Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1947

1947. november

31 és naoról-aapra megismétlődő plcüascitum arról, hogy a nép mil­lióinak, a nemzetnek ki nem oltható vallási szökő~ 0lete van, an­nak a kielégítését semmiféle kormánnyal vagy politikai pártokkal alku tárgyává tenni nem engedi. IV. Bőséges és nagy feladat in spiritualitás és in temooralíbus egyaránt, ami az egyházi tisztséget viselőnek a valiára nehezedik. Merre van az ut, mik az eszközük, mi a mód­szer, ami a célhoz vezet, a külső világot u^y formálja, hogy abban a Kitűzött cél valósággá legyen? Szokásos háromféle egyházról beszélni: az ecclesia pressa-ről, az ecclesia militansról és az ecclesia triu ipiians­ról, ami azt a gondolatot fejezi ki, hogy a szorongatott egyház­nak harcolnia kell a győzelemért. Az ut, az eszköz, a módszer tehát a karc volna. A karcot a hitetlenség, a közönyösség, a racionaliz­mus ellen helyesnek kell tartani, amennyiben az az egyház missziói munkáját jelenti. Erősíteni, terjeszteni a hitet, az egyháznak Istentől xendelt feladata, semmiesetre nem jelent ez a harc a leli:! ismereti meggyőződés ellen valamiféle kényszerítő fegyverekkel vi­vott harcot. Sokszor kellett ugyan fegyverhez nyalnunk, de minden­kor csakis a lelkiismereti szabadság védelmére fogtunk fegyvert. A szeretet vallásán felépült egyház nem harcol az erőszak harci eszközeivel. Egyedüli harci eszköze a tanítás, az ige. Evanjélious egyházunk csak ilyen értelemben lehet ecclesia militans. Evangélikus felfogásunknak megfelelően nincsenek erő­szakos iiarei eszközeink azok allen sem, akik azért állanak szem­ben az egyházzal, :ert ugy vélik, hogy az ípLlamak és a társada­lomnak az általuk helyeselt berendezését gátolja a kereszténység. Evangélikus felfogásunk szerint a meggyőzés fegyvereivel kell megnyugtatnunk elleneinket arról, hogy a kereszténység mint a cse­lekvés normája, mint moralitás és világnézet, egy állami vagy tár­sadalmi berendezkedésnek oea üzen hadat. Követve Krisztus taní­tását, "add meg a császárnak ami a császáré", megadta a császár­nak mindenkor, ami a császárt megillette, lett légyen az a világi hatalom: monarchia vagy respublica, arisztokrácia, oligarchia, vagy demokrácia, vagy egyéb politikai elven felépült világi ha­talom. Krisztus taortása, a keresztény erkölcs, a keresztény vi­lágnézet független a mindenkori államformától vagy a mindenkori tásadalmi rend mikéntjétől; fölöttünk álló. IIem jelenti ez azt, hogy a kereszténység az állami és a társadalmi életben nem kivonna érvényesülni. Be vájjon jelenthet-e ez valami veszélyt vagy fenye­getést bármely állami vagy társadalmi rend ellen. Goethe állapitja meg: "mag der menschliche Geist sich so erweitern wie er will,über die Hockeit und sittliche Kultur des Christentums, wie es in den Evangelien leicht et und schimmert, wird er nicht hinauskommen. n ialaloan füzi ehhez Eckermenn, Goethének eg/ik kitűnő interpre­tarora azt a megállapítást, hogy "amilyen igaz Goethenek ez* a bizonyságtétele, olyan i 0az az is, hogy a világi etkika az előtt az alternativa előtt áll, hogy az erkölcsi ideült a kereszténység­tol ve^ye át, vagy pedig megelégedve alsóbbrendű erkölcsi Ideállal, elmaraajon a keresztény erkölcsiség mögött." Ez éppen a feladata az ecclesia militansnak, hogy tanításával, hívőinek példaadásával meggyőzze a társadalmi és a politikai élet irmyitoít, a világi hatalmakat arról, hogy a kereszténységben nem kell ellenséget latniok, hanem a legerősebb segítőtársat a földi életnek a leg­szebb, a legnagyobb boldogságot ígérő és biztosító megformálásában. IVo Ezekben az igénytelen fejtegetésekben próbáltam nagy vonásokban vázolni szerény nézetemet arról, ho y a'jelenvaló

Next

/
Thumbnails
Contents