Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1947
1947. november
28 és harcban éleződik ki, ha a racionalista állam, egyúttal teljességre és kizárólagosságra is törekszik, vagyis Kitérj eszkedik az ember minden életviszonyára és nem hajlandó eltűrni, hogy rajta kivü! más hatalomtól is függjön, musnaK is engedelmeskedjék az ember. Ez a futólagos áttekintés az egyház ellenségeinek táborán nem kivan ol^bá feltűnni, minthogyha az egyház valamiféle hadi állapotban lévőnek tartana magát. A hitetlenség, a közönyösség, a rációnálizmus ellen való küzdelem egymagában nem jelent hadiállapotot, ez a küzdelem az egyháznak állandó, a mindennapi életéhez tartozó munkája, istentől elrendelt hivatása attól fogva, hogy Krisztus elküldött© a tanítványokat: Elmenvén, tanítsatok minden népeket! Egyes nyugtalanító jelenségek ellenere nem jellemezhetjük valamiféle hadiallapotnak az egyház és a politikai hatalom közötti viszonyt sem. hiszen az uj formákba átépülő állami rend alaptör vény szerű ünnepélyes deklarőeióval biztosította a vallás teljes szabadságát s ennek a békeszerződésben nemzetik)zi jogi kötelezettségvállalásával is nyomatékot adott • s valóban még zugnak a harangok, még bug az orgona, még száll az ének, még szárnyal az imádság, még hangzik az ige, nem is a szeptembervégi hangulat bágyadtsagában, hanem a lágnsugaru nyár tüzében s ha itt-ott meg is érint - amint a kltőt a Koltói kertben - a tdboli bérci tetőkön átszűrődő hűvös fuvallat, ne lássunk benne okot a csüggedésre. A nyugtalanító jelenségek a nagf történeti válságok rendszerint! kisérő tünetei, a válságos alrapot ne Iiiggadásuval bizonyára elmaradoznak, mjd végkép megszűnnek. Nem szabad ugyan kicsinybe vennünk a kereszténység ellenségeit, de viszont nem szabad kételkednünk a kereszténység erejében sea. Igaz ugyan, hogy nagy történelmi válságok során nem egy vallás tünt le, különösen olyan vallás, amely/ tul szorosan fűződött az államhoz, mint az egyiptomi vagy a hallén-római, a kereszténységnek mint világvallásnak a megrendülésétől azonban nem kell ta tanunk. Ellenkezően! örökkévaló és meg nem semmisíthető lényege a léleknek: a vágyódás a földi élet bilincseiből szabadulásra, hogy a fizikai lét korlátain felül szárnyalhasson. Az emberisig törtenetéből merített tanulság, hogy szinte elemi erővel tör fel a léleknek ez a metafizikai vágyódása na^y történeti válságok nyomán. A meggyötört megnyugvást kereső, remenységet szomjazó lélek a valóság nyomorúságából vay a nyomorúság valóságából önkéntelenül száll fel az örökkévaló, az egyetemes igazságok magasságába. Szárnya a bölcselet és a vallás. Hagy társadalmi és állani katasztrófák idején étért fordul feléjük fokozottabb figyelem. A bölcselet azonban csak az emberi tudás határáig emelheti a lelket, azontúl csak vergődik, mint az egyszárnyú madár, egyedül a vallás az, ami a lelket az emberi tudás határán tul is, a legmagasabb régiókban is biztos szárnyakon emelheti feljebb-föijebb mindjpiegészen Isten trónusának a zsámolyáig. legyen tehát bár megdöbbentően nehéz a szolgálat, amelyet a vallás, az egyház ügyéért a világtörténetnek ebben a jelenvaló" súlyos társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális, erkölcsi és lelki v alsaga idejében vállalunk, kétségbeesnünk nem szabad. Ha az oltár előtt végzett önvízsgálod^s során eijutotxem oáaig^ hogy megismertem a rám bízott feladat súlyát, az elvállalt szolgalatnak különösen a mai időkben fennálló tengernyi nehézségét, de egyszersmind erőt és bizalmat merítettem éppen a feladat nagyságából, a szolgálat nagasztosságából, nagy elődeim példaaaásából, a hittestyérek bizálmából és mindenekfelett Isten végtelen kc^yelszámot kell vetnem magamban,hogy miképpen fogjak hozza a