Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1943

1943. október

leg keli foglalkoznia. Mégpedig nemcsak a szórványokban, hanem a 4. tömör gyülekezetekben is. Minden egyháztagot már ifjúságától, sőt gyermekkorától kezdve, oda kell kapcsolni az egyházhoz és pedig nemcsak a templomi istentiszteletek és más hivatalos egyházi tevékenység útján, hanem az egyháztársadalmi ráhatások útján is. Szórványsorsunk belterjes tevékenységet és a legkisebb részletet, á legutolsó faluban élő hívőt is számon tartó félő figyelmet követet tőlünk. Ezért kell az egyesületi és átlalában az egyháztársadalmi munkát intézményesen megszervezni. De ezért kell az egyesületek és intézmények mellett az egyházi sajtóra is különleges gondot fordítanunk.Az egyházi lapokon kiviil gondoskodnunk kell a nép és az értelmiség igényét kielégítő, de ugyanakkor érdeklődését is megragadó kiadmányokról, amelyek félreérthetetlenül feltűntetik és világosságra hozzák az evangélikus egyház és a lutheri reformáció részünkről elfelejtett, elhanyagolt, eltemetett, — mások részéről lekicsinyelt és jelentéktelennek mondott értékeit. Hiszem és reménylem, hogy ezen a téren az új életre ébresztett Luther-Társaság ki fogja elégíteni igényeinket. Itt az idő, hogy a magyar evangéiikusság magára ébredjen. Ha meg akarunk maradni, már most a háború dúlásainak közepette ki kell kristályosodnia egyházunk vezetőinek, de mindenegyes munkásának és hívének a lelkében is annak a célnak, amelyért fáradnunk és törekednünk kell és annak az útnak, amelyet részünkre az isteni akarat kijelölt. A magyar katolicizmus többségi tömegéből merít magának erőt, a testvér reformátusság színmagyar voltának hangoztatásából kovácsol fegyvert a maga jelentőségének érvényesítésére s e közben a magyar evangélikusság megcsonkult voitában, kisebbségi helyzetében, belső küzdelmeiben, a vegyes házasságok közönyt érlelő, a reverzálisok erőtvesztő hatása alatt, százak és ezrek között elszórt családok és egyesek létért való harcától is gyengítve még mindig tétován jár az élet homályos útjain. És mindehhez még hozzájárul az is, hogy egyházunk kezdettől fogva kebelében egyesíti a magyarságon kívül a velünk régi időktől kezdve együttélő és sorsunkban osztozkodó nemzetiségeket is. Nem lehet csodálkozni rajta, hogy még az evangélikus egyház leghűségesebb tagjai sem látják világosan azt az értéktöbbletet, amit evangélikus voltunk jelent és nem becsülik meg azt a magaslatot, amelyre minket az evangéliummal való közvetlen kapcsolatunk felemel. Nem lehet csodálkozni azon sem, hogy még legjobbjaink lelke is megtántorodik olykor az ellenünk irányuló támadások alatt, hiszen nem él l>enniink tisztán a lutheri reformáció semmi mással össze nem hasonlítható emelkedett lelkülete és Istentől szánt hivatásának komoly tudata. Mert az utóbbi évtizedekben, vissza egész a messze múltig, üldöztetésünk és lemorzsoitatásunk gyászos idejéig, elhanyagoltuk egyházunk és vallásunk különleges értékének és jelentőségének hangoztatását s azt mondhatnám, hogy a mai idők nyelvén még meg sem fogalmaztuk a magyar evangélikusság lényegét, élethivatását és e nemzet testében való gondviselésszerű rendeltetését. Pedig ezt pótolni semmivel sem lehet s életbevágó fontossága csak akkor domborodnék ki a maga valóságában, ha egyszer egészen és helyrehozhatatlanul az elveszés lejtőjére sodortatnánk. Mert erről van szó. Pedig a magyar 21