Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1938–1942

1942. szeptember

1. Tanítás, a) Gimnáziumaink közül az aszódi s a békéscsabai a VIII. osztály­ben még a reálgimnáziumi tanterv szerint tanított. b) A tanítás nagyobb zökkenő nélkül csak a budapesti fiúgimnáziumban foly­hatott, bár itt is ősszel 2, tavasszal 1 tanár vonult be katonai szolgálatra. Az aszódi gimn.-ban a fűtési nehézségek miatt engedélyezett szünet, az isk. év elején 1, decem­ber végén 2 tanár távozása okozott zavart; mindhárom helyet azonban sikerült betölteni; Békéscsabán a természetrajz és a vegytan tanára az isk. év elejétől január 5-ig az orosz harctéren teljesített katonai szolgálatot, március 1-től pedig az ipar­ügyi és a v. k. minisztériumok kérésére augusztus végéig szabadságot kapott s így 1 hónap híján egy évig nem taníthatott; a bpesti leánygimn. egjdk tanára január 1-vel megvált az intézettől, de utódja csak február 16-án foglalta el helyét. Leg­súlyosabb volt az orosházi s a szarvasi gimnázium helyzete: az orosháziban az év­elején s évközben 4 tanár távozott s csak háromnak a helyét sikerült betölteni, Szarvason az isk. év elején 3 tanár teljesített katonai szolgálatot, 1 tanár súlyos betegségben szenvedett s meghalt; részben a működő, részben a nyugdíjas taná­rok vállalták a munkát s 3 óraadó tanárt is alkalmazott az iskola; az iskolai év folyamán 10 órarendet kellett készíteni. c) A tanítás módját és anyagának beosztását a tanári testületek a szokott módon: a módszeres és a szakértekezleteken beszélték meg, különösen a VII. osz­tályét, mert- az új gimn. tanterv ez évben lépett életbe ez osztályban. Az igazgatók beszámolói a látogatásaikon szerzett tapasztalaokról, az értekezleten előadott szak­szerű tanulmányok (Aszód: Szemléltetés, koncentráció, A magyar helyesírás taní­tása; bpesti leányg.: A magyar dolgozatok, A tanár önművelése; Orosháza: az új igazgató elvi programja, A nevelő munka eredményesebbé-tételének módjai, Milyen munkát vár a nevelőtől a bejáró leánytanulók s a fiútanulók együttes neve­lése?; Szarvas: az igazgató felhívása a kartársakhoz: mit kísérjenek figyelemmel az osztálynapló megtekintésekor) sok tanulságot tártak a kartársak elé. Az órák előkészítése mindenütt gondosan történt: a tanárok gyakran keresték föl a tanári könyvtárt s főként szakműveket kölcsönöztek ki. A bemutató-órák igen fontosak voltak, kivált a módszeres eljárás, az óra vezetése, tagolása szempontjából, mert mintául szolgálhattak s alkalmat nyújtottak az összehasonlításra (Aszód 1, bpesti íiúg. 3, bpesti leányg. 1, Szarvas 1 bemutató-óra). Az órák tagolása, menete, egy­sége, kerekdedsége tekintetében általában kevés megjegyezni valóm volt. A szem­léltetéssel kapcsolatban örömmel emelem ki, hogy újabban az aszódi s a szarvasi gimn. is bekapcsolódott a VKM. filmoktató-vállalatába. A beszélőgép alkalmazása még nem általános gimnáziumainkban, pedig ez a modern nyelvek tanításának igen fontos eszköze. A munkáltató tanítással is megpróbálkoztak gimnáziumaink az órákon. d) A biologiai, ásványtani, vegytani és fizikai gyakorlatok kitűnően támo­gatták a természettudományi oktaást. Sajnos, e gyakorlatok az év folyamán ismét szűkebb körre szorultak. Az összes említett gyakorlatokat csak a bpesti fiúgimná­ziumban végezték, a vegytaniakat és a fizikaiakat a bpesti leányg.-ban, a fizikaia­kat az aszódi, a békéscsabai és az orosházi g.-ban (III. o.). Szarvason nem voltak ilyen gyakorlatok. Fontosságukra látogatásaim alkalmával fölhívtam az igazgatók figyelmét. e) A tanítás munkáját a következő rendkívüli tárgyak egészítették ki gim­náziumainkban: görög ny. (bpesti leányg.), német ny. (bpesti fiúg., Orosháza, Szarvas, 70 tanuló), angol ny. (Békéscsaba, Orosháza, 16 tan.), francia ny. (Szarvas, 17 tan.), olasz ny. (bpesti fiúg. és leányg., 25 tan.), biolog. gyakorlatok (bpesti fiúg., 50 tan.), ásványtani gyak. (bpesti fiúg., 54 tan.), vegytani gyak. (bpesti fg. és lg., 103 tan.),­fizikai gyak. (aszódi, békéscsabai, bpesti fg., lg., orosházi g., 424 tan.), gyorsírás (bpesti fg., orosházi, szarvasi g., 61 tan.), művészi rajz (a békéscsabai kivételével az összes gimn., 120 tan.), ábrázoló mértan (aszódi, bpesti fg., 22 tan.), ének (614 tan.),

Next

/
Thumbnails
Contents