Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1938–1942

1942. szeptember

41 2. A gimnáziumok bevételei az egyházi, állami és községi segély mellett a vagyon jövedelméből s főként a tandíjból származnak. A tandíj a bevételeknek 26.5 n/o-a Szarvason, 39.7°/o-a Békéscsabán, 47.6%-a Aszódon, 60.2%-a a budapesti íiúgimn.-ban, 72.4°/o- a Orosházán, 74.3°/'o-a a bpesti leánygimn.-ban. A bevételek­nek 71.1—83.8°/o-át személyi, 11.2—28.9%-át dologi kiadásokra (épület karbantar­tása, fűtés, világítás, bútorzat javítása, kiegészítése, szertári beszerzések) fordították. 3. Az említett bevételi források anyagilag biztosítják gimnáziumaink műkö­dését, lehetővé teszik, a személyi kiadások mellett a szertárak fejlesztését, a bútor­zat javítását és gyarapítását. Két gimnáziumunk költségvetése hiánnyal zárult a mult évben s a hiányt meglévő alapokból fedezték. III. Gimnáziumaink jellege és kormányzása. Fenntartója szerint az aszódi g. egyházkerületi, a szarvasi egyházmegyei, a békéscsabai, a két budapesti s az orosházi egyházközségi. Ügyeiket az iskolai év folyamán is ugyanazok a szervek intézik, amelyekről mult évi jelentésemben volt szó. IV. Gimnáziumaink tanárai. 1. Egyházkerületünk gimnáziumaiban 140 tanár működött. Közöttük 6 igaz­gató, 75 rendes, 15 helyettes, 8 óraadó tanár, 5 rendes, 2 óraadó testnevelési tanár, 2 rendes, 4 óraadó ének- és zenetanár, 1 rendes, 3 óraadó iskolaorvos-egészségtan­tanár, 19 hitoktató volt. A tanárok száma 1-el, a hitoktatóké 3-ai csökkent a mult évhez képest. 2. A nyuglamazvtt igazgatók száma 6, a ny. tanároké 21, összesen 27; számuk 1-el növekedett. 3. A tanári testületekben a következő változások történtek: a) Igazgatóvá lett Csizmadia György (Orosháza), b) rendes tanárrá: a budapesti fiúgimn.-ban Blázy Lajos dr., Grűnvalszky Károly (vallástanár), Seybold Vilmos (testn. tanár), a budapesti leánygimnáziumban dr. Gömöri Pálné, dr. Levius Ernőné (testn. t.), Rezessy Zoltán, Orosházán Enessey László, Szarvason Kovács Béla (testn. t.), Margócsy Gyula. c) helyettes tanárrá: Aszódon Ballai Mihály dr., Rágyánszki Pál, Szíjas Pál, Zoltai István, Békéscsabán Bárány György, Orosházán Tömböly János dr.; d) óraadó tanárrá: a bpesti leánygimnáziumban Filarszkyné Lersch Margit (testn. t.), Szarvason Hanzó Lajos dr., Fasang Árpád (ének- és zenetanár); e) egészségtantanárrá és iskolaorvossá: a bpesti fiúgimnáziumban Zimmer­mann Frigyes dr. f) Állásáról lemondott: dr. Reuss Endréné r. testn. t., dr. Zombory Lászlóné (bpesti leánygimn.), Mihalovics Géza dr. iskolaorvos (bpesti fiúgimn.). g) Más intézetbe távozott: Aszódról Csizmadia György (igazg. lett az oros­házi ev. gimn.), Guoth Kálmán dr. (Kolozsvár sz. kir. város főlevéltárosává lett), Gyóni Mátyás dr. (a Gr. Teleki Pál-Tudom. Int. tanárává nevezték ki), Hajas Béla, a budapesti leánygimn.-ból Kring Miklós dr. egyetemi magántanár (a Gr. Teleki Pál-Tudom. Int. tanárává nev. ki); Orosházáról Ballai Mihály dr.. Szíjas Pál, Zoltai István (az aszódi gimn.-ba), Molnár Endre. Szarvasról Bárány György (Békés­csabára), Szederkényi Nándor (Sopronba ment). h) Nugalomba vonult Bakay Ferenc r. tanár (Békéscsaba). i) Meghalt Keresztesi Lajos r. t., Saskó Sámuel nyug. igazgató (Szarvas). 4. Kitüntetések, a) Kormányzó Urunk Koch István dr. bpesti fiúgimn. igaz­gatónak a m. kir. tanügyi főtanácsosi címet, Varga Ferenc dr. aszódi, Mikó Imre és Remport Elek dr. bpesti fiúgimn. r. t.-nak a Nemzetvédelmi Keresztet adomá­nyozta. b) Az Egyet. Felügyelő Ür Oppel Imre bpesti fiúgimn. r. tanárt, c) Egyházi

Next

/
Thumbnails
Contents