Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1938–1942

1942. szeptember

10 érvényesülni nem. engedi, nemcsak ellenünk, hanem országunk és nemzetünk érdekei ellen is vétkezik. Javaslom, tegyen a kerületi közgyűlés megfelelő előterjesztést a minisztériumhoz, hogy jogos igényeinket a politikai hatóságok a törvény és az igazság szellemében elégítsék ki. De ha már ilyen szomorú a helyzetünk, legalább magunk őrködnénk jogaink és érdekeink felett! Sok egyházközség és sok lelkész azonban az egyházi felsőbbség mellőzésével politika^ és közigazgatási tényezők segítségével igyekszik ügyeit elintéztetni. Nem gondolják meg, hogy ezzel egyházunk rendjét megbontják, törvényeit erőtelenítik, tekintélyét rongálják, sőt az ügyet magát is csak hátráltatják és késleltetik. Kijelentem, hogy ezután ha nem az egyházi hatóságok útján felterjesztett ügyekben a minisztériumok tőlem hivatalos véleményt kérnek, minden esetben arra fogom kérni, hogy a nem egyházi úton beérkezett ügyeket utasítsák vissza és csak akkor intézzék el, ha azok a helyes úton érkeznek hozzájuk. A kisebbségi sors nehézségei egyebekben is jobban összekovácsolhatnának bennünket. Kiirthatnák belőlünk a közönyösséget, megerősíthetnék az összetartást, megszilárdíthatnák az önérzetet és elűzhetnék a bátortalanságot. Mert ezek a mi szomorú helyzetünk bőséges forrásai. Maholnap odajutunk, hogy velünk szemben is alkalmazzák a numerus clausust. A közhivatalok betöltésénél az evangélikus embereket következetesen mellőzik. Református testvéreink e tekintetben nagy előnyben vannak felettünk, mert azok megsegítik és besegítik hittestvéreiket, de a mi egyházunk hívei befolyásos testvéreinknél nagyon ritkán találnak támogatásra. Magam is, ha kisembereink érdekében nagyembereinknél szót emelek, a „beérkezett" és intézkedő hatalom birtokában lévő testvérek vagy üres ígérettel bocsátanak el, vagy türelmetlenül kijelentik, hogy ők a hivatalukban nem lehetnek felekezeti emberek. Nem is kívánjuk, hogy azok legyenek, de azt joggal elvárhatjuk, hogy azonos feltételek mellett hitbeli testvéreiket támogassák. Mert végtére is, akármilyen szép az elfogulatlanság, de még szebb az apostol kötelező intése: Tegyetek jót mindenekkel, elsősorban a mi hitünk feleivel. (Gal. 6 : 10.) A pártfogolások e mai beteg világában ilyen okon a kisebbségi sors keserűségeit sokszor igen fájdalmasan érezzük. Ezért kell felövezni derekunkat és kell felbuzdúlnunk az együttérző cselekvésre. Összetartásunkkal kell megmutatnunk, hogy él bennünk az evangéliumi öntudat s hogy élni akarunk és élni fogunk is, mert nekünk e földön, ezen az áldott magyar földön komoly és nagy hivatást adott az Úristen! Fájdalommal kell azonban rámutatnom arra a belső meghasonlásra, amely evangélikus anyaszentegyházunkban a német testvérek egységbontó mozgolódása következtében támadt. A német kérdés ma egyházunk egyik legnehezebb, legfájdalmasabb és legvégzetesebb kérdése. Nehéz, mert az egyházi élet körében az evangélium helyére a politikumot akarja döntő tényezővé tenni; fájdalmas, mert csalódnunk kellett német testvéreinkben; végzetes pedig azért, mert az egyház megbontásával a nemzeti egység és békesség megbontását munkálja. A német kérdés ma kettős mederben mozog. Az egyiket öt egyháztag vájta az egyetemes egyházhoz intézett beadványával, amelyre az egyetemes presbitérium már megadta a választ. Ennek a mozgalomnak részletes ismertetésébe nem bocsátkozom, mert megvan annak törvényes intézője. A német kérdés másik része azonban, bár jelentőségében természetesen az is egyetemes kérdés, de vonatkozásaiban kerületünk kínos kérdése,