Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1938–1942

1938. szeptember

25 aszódi gimnázium volt igazgatója, aki már az elmúlt tanév kezdete óta élvezi 9. hosszú tanári és igazgatói szolgálat után a megérdemelt nyugalmat, a másik pedig Raskó Kálmán szarvasi gimnáziumi igazgató, aki folyó évi szeptember 1-től kezdve nyugdíjaztatott. A nyugalomba vonult Szever Pál aszódi gimná­ziumi igazgató utódjává a kerület aszódi iskolai bizottsága Nagy Imre tanárt választotta meg. Raskó Kálmán utódját még csak ezután választja meg az iskola kormányzó bizottsága. Ugyancsak nyugalomba vonult Hamrák Béla, az aszódi gimnázium vallástanára és Tótfalusi Aladár szarvasi tanár is. A nyugalomba vonult munkatársaktól azzal a jó kívánsággal búcsúzom, hogy találják meg a pihenés éveiben munkás életük fáradozásai után a nyu­galom Istentől adott jutalmát. Az új igazgatót szeretettel és bizalommal kö­szöntöm és munkájára Isten áldását kérem. A kerületi vallástanításról Dr. Gaudy László szakfelügyelő azt jelenti, hogy minden tekintetben kielégítő tapasztalatokat szerzett. Sok helyen égető szükség van új vallástanító-lelkészek alkalmazására. Az egyesületekről és intézményekről a következőket jelentem. A Fébe Evangélikus Diakonissza Egyesület működése egyre szélesebb körre terjed ki. Az egyesület tagjai 22 helyen végeznek önálló egyesületi mun­kát. Országszerte 15 intézményt tartanak fenn, ezek között árvaházakat, szere­tetházakat, gyermekotthonokat. 26 gyülekezetben teljesítenek szolgálatot. Ez a szolgálat elsősorban a szegények gondozásából és a betegek ápolásából áll. Az egyik székesfővárosi kórházban 20 diakonisszatestvér ápoló munkát végez. A hitélet mélyítése terén is áldásos működést fejtenek ki. A diakonisszák száma százon felül van. A Fébe az új zsinati törvények alapján egyesületi lelkészt vá­lasztott Zulauf Henrik személyében, akit e helyről is testvéri bizalommal kö­szöntök. Az egyházegyetem tavalyi közgyűlése a Fébe Diakonissza Egyesület pásztori felügyeletével engem bízott meg. Kerületünk másik diakonissza intézménye a békéscsabai diakonissza in­tézet, amely biztató fejlődés útján van. A békéscsabai diakonisszák az ottani kórházban látják el a betegápolási szolgálatot. Résztvesznek a szegények gon­dozásában és az egyes gyülekezetekben hűséges segítőtársai a lelkészeknek. Békéscsabán árvaházat és gyermekgondozót tartanak fenn. Az elmúlt évben az intézet az árvák részére új üdülőházat vett. A békéscsabai diakonisszák munkájának egyik igen fontos része a város nagy határában a messze tanyákon szétszórva élő híveink lelki gondozása. A vett jelentés szerint e téren pótolha­tatlan egyházmentő munkát végeznek. A szarvasi egyházközség Luther-árvaháza nehéz anyagi gondokkal küzdve végzi nemes munkáját. Az 1937—38 évben 55 árvagyermek élt az ár­vaház falai között. A gyermekek legnagyobb része a gyermekmenhelyről van beutalva a szarvasi intézetbe. Az árvaház lakói rendszeres és gondosan irányí­tott iskolai nevelésben részesülnek. Öt gyermek még az iskolai koron alul volt, 41 járt elemi, 9 középiskolába. Szeretetintézményeink közül ki kell még emelnem a Budapesti Protestáns Árvaházat, melynek 110 növendéke közül az elmúlt évben 56 volt evangélikus. Ugyancsak közös intézményünk a Protestáns Patronage Egyesület is, mely a dunaalmási szeretetházában végzi gyermekmentő munkáját. Örömmel kell meg­állapítanom, hogy sok budapesti és vidéki gyülekezet létesít újabban kisebb­gyobb szeretetintézményeket, részben gyermekek, részben pedig elaggottak gondozására. Az egyetemi ifjúság vallásos és egyházi nevelését szolgálja az Egyetemi Luther Szövetség és a Pro Christo Szövetség evangélikus ága. A földműves ifjúság és iparos ifjúság körében munkálkodik eredményesen a KIE evangé­likus ága.

Next

/
Thumbnails
Contents