Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1938–1942
1940. szeptember
66 öntudatosítására törekedtek. A vállásós névelés szolgálatában állottak a vallásoá ünnepek: a reformáció emlékünnepe, a deprekáció, a vallásos délutánok ; és esték mellett a hiterősítő napok, a Gyámintézet, s az Ifj. Luther Szövetség munkássága, bibliaórái, ünnepei; ez isk. évben az Orsz. Protestáns Napok előadásai, ifjúsági összejövetelei és az evangélizácios előadások. A budapesti leánygimn. énekkara az egyházi zene iránt az érdeklődést fejlesztette alkalmas módon ez évben is. Deprekáció minden gimnáziumunkban volt s utána a növendékek a tanári testületekkel együtt úrvacsorához járultak. b) A hazafias nevelés iskolánk régi hagyományainak megfelelően történt. A cél nem változott, de tekintettel a korszellemre s a nemzetünk előtt álló nagy célkitűzésekre, a katonás szellemű nevelésre esik mindinkább a hangsúly, ennek keretében a bajtársiasság, a rend, a fegyelem, a nemzeti öntudat erősítésére'. A leventeoktatás is elsősorban e célra irányul. Gimnáziumaink hazafias ünnepei (október 6.., március 15., Kormányzó Urunk országlásának huszadik évfordulója, Mátyás királyunk emlékünnepe) tartalmasok voltak; kiegészítették ezeket a megemlékezések (Trianon, finn-magyar rokonság); finn testvéreink hősi harcai fölkeltették növendékeink lelkes bámulatát s áldozatkészségüket is megindították. c) Iskoláink a kegyeletet, a munkaszeretetet, a takarékosságot, az áldozatkészséget, az ú. n. szociális érzést is igyekeztek kifejteni tanulóikban, hogy felnőtt korukban az idők szellemét megértő, a nemzeti együvévalóság, összetartozás gondolatáért lelkesen harcoló honpolgárokká váljanak. Mindezekre az órákon kívül az ünnepeken, a megemlékezéseken (jóltevők ünnepe, a volt tanárok sírjának fölkeresése, megkoszorúzása, takarékosság) s az iskolai gyűjtésekre való buzdításokon nyílt kedvező alkalom. A békéscsabai gimnáziumban megalakult a Diákkaptár, az aszódi girnn.-ban bevezették a táj- és népkutató kirándulásokat s ezek tanulságai alapján nyáron a kutatást és gyűjtést is. A bpesti leánygimn. tanulóinak áldozatkészsége tette lehetővé Károli Gáspár Két könyv c., 1563-ban megjelent, egyházi irányú művének újabb kiadását a Magyar írod. Ritkaságok c. sorozatban. Fém-, csont-, papíroshulladék gyűjtése is folyt iskoláinkban. A békéscsabai g. 16 q fémhulladékot gyűjtött össze, a bpesti leánygimn.-ban a gyűjtött narancshéj értékesítéséből 319 P folyt be a természetrajzi szertár javára. d) A zene és az ének nevelő hatását iskoláink (főként a két bpesti s a szarvasi gimn.) igyekeztek kiaknázni, elsősorban az ének- és a zenekarokon kereszltül. A budapesti két gimnázium hangversenyei magas szinten állottak s igen jól sikerültek. Többi gimnáziumunk is rendezett hangversenyt, vagy műsoros estet. e) Miként láttuk, a nevelés munkájába bekapcsolódtak az ifjúsági egyesületek is (L. III. 1. a), b), d).) Külön emeljük ki a cserkészcsapatokat, amelyekben az idén is tervszerű, hatásos nevelő munka folyt. /) Testnevelésben nemcsak a testnev. órákon és a sportkörökben, hanem a levente-órákon is részesültek a tanulók. Az iskolai testnevelő munkát a szaktanárok mellett a tanári testületek más tagjai is készségesen vállalták (Békéscsaba, Orosház^, Szarvas, Aszód). A testnevelés egy részének az iskolából való' kihelyezése ellen (levente-órák) több panasz hangzott el az Évkönyvekben: akadályozza az ifjúsági egyesületek működését, az egész délutánt betöltő fárasztó foglalkoztatás, a sokféle szereplés fokozza a tanulók túlterhelését. g) A VIII. o. tanulók ballagása kedves, a nevelést támogató hagyománnyá vált iskoláinkban az érettségire készülők e búcsúünnepén: az iskolától búcsúzó s a tovább maradó diákokban az iskola iránt való hála s az összetartozás érzelmének erősítésével a nemzeti összetartozás magvait is elhinti a fejlődő ifjú lelkekben.* h) A tanulók magaviseletében, fegyelmében visszatükröződik gimnáziumaink nevelő hatása. E szempontból diákjaink ellen az Évkönyvekben alig látunk panaszt. A békéscsabai gimnáziumban a tanári kar az egész éven át nem tárgyalt fegyelmi esetet, a bpesti leánygimn.-ban a tanulók viselkedése megfelelő volt, az orosházi és