Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1938–1942

1938. szeptember

22 9. olyan feladataink vannak, amelyeknek megoldása sok szempontból hátráltatja a szorosabb értelemben vett egyházi munkát. Az Alföld nemcsak egyházi szervezetében, de minden más vonatkozásban is elmaradt a többi országrészek mögött. A nagylélekszámú szórványok, a gondozatlanul elveszésbe menő hívek százai a nagy városokból vagy a tanyákról szinte kiáltottak már a szervezés után és nekünk ezt a kiáltást meg kellett hallanunk. Ha a visszamaradottság okát keresnénk, századokkal kellene visszamennünk arra az időre, amikor a török kivonulása után megkezdődött az Alföld újjáalakulása. A változás követelte egyházi szervezés azonban nagyobb részében ránk maradt nehéz örökségül. De a székesfővárosnak és környékének rohamos fejlődése is újabb meg újabb feladatok elé állította és állítja még ma is az egyházat. Tehát elsősorba tartozó kötelességet teljesítünk akkor, mikor az egyházkerületet új egyházak alapításával, templomok építésével, szerteszórt ihívek összegyűjtésével új és a réginél megfelelőbb szervezetté építjük. Ez az építő munka az elmúlt évben is jó eredménnyel folyt, mert az Egyház Ura nem hagyta magukra az építőket. De e voltaképen külső tevékenység mellett a lelki élet legbelsőbb síkja sem szenvedett mellőztetést. Kerületünk különböző pontjaiból beérkező jelentések arról győznek meg, hogy egyházunkban felébredt, vagy legalább is felébredőben van az evangéliumi felelősség érzete. Megállapíthatom, hogy kezdünk kiszabadulni abból a veszedelmes dermedtségből, mely olyan nagyon nagyon hosszú időre szinte gúzsba kötözte és mozdulatlanságra kárhoztatta az evangélium egyházát. Az Isten igéje újra él és hat közöttünk és a legkülönbözőbb jelenségekben nyilvánul meg lelket és egyházat éltető ereje. A különféle evangéliumi mozgalmak helyet találnak az egyház falain belül. Ezt örömmel kell tudomásul vennünk, mert még néhány évvel ezelőtt is bántó elkülönülés árnyéka járt azok mögött a kezdeményezések mögött, amelyek evangéliumi mélységet követtek és követeltek — sokszor talán nem a legszerencsésebb formában — a pusztán külsőségekben kimerülő egyházi élet helyett. Ma már mindenki tudja és érzi, hogy az evangéliumban való élet nem szektáskodás, mint ahogyan egyesek könnyelműen megítélték. Az evangéliumi élet a reformáció lutheri eszmevilága megújhodásának folyománya. Ez a megújhodás visszaállította eredeti bibliai és lutheri tekintélyébe az anyaszentegyházat s nyilvánvalóvá tette azt az igazságot, hogy evangéliumi élet csak az evangélium egyházában bontakozhatik ki, de másrészt megtörte azt a tévhitet is, hogy az egyház megállhat az evangélium nélkül. A közelmúlt s benne a legutóbbi esztendő is egyházi életünk lelki világának tisztulását munkálta és megnyugvással mondhatjuk itt is, hogy Isten lelke ebben a munkában sem hagyta magukra a fáradozókat meg az imádkozókat. A magyar evangélikusságnak nem is lehet más útja, mint amit a lutheri reformáció megjelöl. De ezen az úton nem lehet úgy járni, !hogy a reformáció központi igazságát és igazságai központját, legnagyobb kincsét, az evangéliumot a történelem lapjain feledjük, és csak formaságokban élünk egy mondvacsinált, szavakban és üres világnézeti elgondolásokban kimerülő egyházi életet. Nekünk, az egyház hivatalos munkásainak, lelkészeknek és nem lelkészeknek egyaránt össze kell fognunk, egymás iránti megértéssel és szeretettel,, egymás támogatásával kell a széthulló erőket egységbe fogni és Istent szolgáló hatalommá értékesíteni. Az erősek a gyengét ne vessék meg és az elesőre rá ne tapossanak, de támogassák, erősítsék, kezét megfogva vezessék a megtalált helyes úton. És ne legyen köztünk széthúzás azért, mert útaink és elgondolásaink némileg mások. Az a fő, hogy egy cél felé menjünk. Ne gondolja senki, hogy minden emberi lélek egyformán érzi az Isten lelkének erejét és az; egyformán hat rá vissza. A kegyelmi ajándékok különbözők. Isten világának teremtési rendje szerint a földi életben külön-külön kegyadományok birtokosai vagyunk, de a Lélek ugyanaz. Arra kell tehát törekednünk, hogy Isten világá-