Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1931–1937

1936. szeptember

37 Ezzel a közgyűlés Sárkány Béla e. elnök buzgó imájával véget ért. 35-36. Kmft. Sárkány Béla, vitéz Sárkány Jenő, ker. G. A. gyámintézeti e. elnök. ker. G. A. gyámintézeti h. v. elnök. Bánszky György, ker. G. A. gyámintézeti jegyző. Tudomásul szolgál. 36. Egyházi jegyző bemutatja a kerületi Luther-Szövetség alábbi közgyűlési jegyzőkönyvét. JEGYZŐKÖNYV a bányakerületi Lurher-Szövetség Budapesten, 1936. évi szeptember hó 23-án tartott közgyűléséről. Jelen voltak: Dr. Raffay Sándor, Hg. Hohenlohe K. Egon, Dr. Szeberényi L. Zsigmond, Kovács Andor, Kemény Lajos, Magócs Károly, Dr. Konkoly Elemér, Szántó Róbert, Dr. Bánkuti Dezső, Dr. Scholtz Oszkár, Artner Oszkár, Maczák György, Solymár Pál, Dr. Édeskuthy Olivér és Farkas Sándor. Dr. Raffay Sándor püspök üdvözölve a megjelenteket, a gyűlést megnyitja. Kegyeletes szavakkal emlékezik meg a közelmúltban elhunyt Koós Jenő ny. államtitkárnak, a Deák-téri Luther-Szövetség elnökének érdemeiről, aki evangélikus híveink társadalmi megszervezésének lelkes munkása, a szövetségi munkának fáradhatatlan, példaadó harcosa volt. Magócs Károly szövetségi titkár beterjeszti a Szövetség mult évi munkájáról szóló alábbi jelentését: A kerületi Luther-Szövetség mult évi működése az átmenet jegyében állott. Az Országos Luther-Szövetség új, a belügyminiszter által immár jóváhagyott alapszabályainak rendelkezése értelmében szükségessé vált ugyanis a helyi szövetségek átszervezése abban az értelemben, hogy élükre elnöki minőségben felelős tényezőként mindig a lelkész kerüljön, mellette társelnökként az arra hivatott világi férfiú. Ahol eddig a szövetség rendesen megszervezett keretben működött, ott ez az átszervezés simán, minden zökkenő nélkül ment végbe, amely gyülekezetekben eddig valamilyen okból a szövetség nem alakult meg, ott ez az esztendő sem hozott sikert és előmenetelt. A helyzet nagy általánosságban még mindig a régi: a legtöbb gyülekezet tagjai és lelkésze egyaránt tanácstalanul állanak a Szövetséggei szemben. Az egyháztagok talán magyar fajtánk gondolkozásánál fogva még mindig érzéketlenek minden szervezkedés iránt, feleslegesnek és céltalannak ítélik. A lelkész érzi ugyan, egyre jobban érzi annak szükségét, hogy hívei egységes táborként álljanak mögötte védelmi falanksz gyanánt, az egyre gyakrabban megujuló támadások visszaverésére, de a szervezés módját a Szövetségbe való tömörülés mikéntjét nem tudja, eddig legalább nem tudta megtalálni. Innen van, hogy a legtöbb helyen folyik ugyan sokoldalú és minden dicséretet megillető belmissziói munka, de nem a Luther-Szövetség keretében és nem annak egységes irányítása mellett. Pedig az idő sürget és előbb-utóbb rá fogja kényszeríteni az egyházakat a Szövetség alapszabályszerű megalakítására. A polgári hatóságok ugyanis egyre éberebb figyelemmel kísérnek minden egyháztársadalmi megmozdulást és az egyházak különböző intézményeinek nyilvános szereplését csak akkor engedélyezik, ha azoknak belügyminiszterileg jóváhagyott alapszabályuk van. Nőegyleteink, ifjúsági egyleteink, egyházi énekkaraink, sajnos, nem rendelkeznek ilyen alapszabályokkal s így jövőbeli zavartalan működésüknek nélkülözhetetlen feltétele, hogy a Szövetség jóváhagyott alapszabályai alapján végezzék egyházépítő munkájukat. A beérkezett esperesi jelentések alapján egészen sajátos kép tárul elénk. Egyáltalában nincs említés kifejezetten szövetségi munkáról: az arad—békési, a pestmegyei felsőés a pestmegyei alsó-esperességről szóló jelentésekben. A csanád—csongrádi esperes-