Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1931–1937

1936. szeptember

12 6. Fájdalmasan állapítja meg, hogy az egész világon s így minálunk is bizonyos elcsendesülés és megalkuvás jelenségei mutatkoznak az egyház életében a világháború utáni nagy fellendülés után. Egyházi közgyűléseink tartalmával sincs megelégedve. A világi elemnek az egyházi életben való nagyobbarányú részvételét várja a zsinati törvényhozás következményeként. Az esperes évi jelentésében örömmel állapítja meg, hogy az egyre intenzivebben folytatott belmissziói munka mindinkább meghozza gyümölcsét. Példa erre az úrvacsorázók számának tekintélyes emelkedése. Esperességének most lejáró első ciklusában az egyházmegyében 5500-ról 9500-ra emelkedett az úrvacsorázók száma. A gyóni egyház diakonissza vezetésével egyházi óvodát, illetve napközi otthont létesített, melynek felavatását a püspök személyesen végezte. Csengődön az evangélikus egyház kénytelen volt a reformátusokkal 1903 óta fennálló egységet megszüntetni és önálló missziói egyházzá alakulni. A hitélet és az erkölcsi magatartás, valamint a templomozás szempontjából az esperesség területén a helyzet kielégítő. Az egyházmegyei jelentések mindegyike megemlékezik az ú. n. szektakérdésről. A legtöbb helyen a szekták mozgolódása lecsillapodott, sőt örömmel állapíthatjuk meg, hogy a szektáriusok visszatérése folyamatban van. A turanizmus újabb lendületet nein vett. A magyar néplélek nem is alkalmas arra, hogy realitással nem biró eszmék igájába hajoljon. A turanizmusnak nem is a vallásos élet, hanem csak az újságírók újdonság után való mohósága adott jelentőséget. Megnyugvásunkra szolgál, hogy a Békés megyéből bekért és megadott jelentések szerint a mozgalom életképtelen. Örvendetesen vehetjük tudomásul azt is, hogy evangéliumi hitünk körében a kisebb vallásos csoportokhoz való csatlakozás is szűnőben van. De még örvendetesebb, hogy több helyen, különösen Pest megyében, a pünkösdisták, ádventisták és baptisták is néhol csoportosan léptek be evangélikus egyházunkba. Ezt a mozgalmat szívesen támogatom, mert sok értékes hívő tagot hoz egyházunkba Viszont nem tartom az egyházra nézve veszedelemnek, ha az egyház tagjainak egy része házi istentiszteletekre vagy bibliaolvasásokra akár magánházakban is összegyülekezik. A fő, hogy együtt éljen a gyülekezettel, az istentiszteleteket látogassa, a szentségekkel éljen és evangélikus egyházunk hűséges tagja legyen. Természetes, hogy az egyházközségek lelkészeire és tanítóira, de összes elöljáróira is ez a hozzánk való közeledés azt a kötelességet rója, hogy az evangélium erős hitével, a vigyázásnak lelkével és a szeretet gyöngédségével támogassák és vezessék, irányítsák és vigyázzák ezeket a hozzánk csatlakozó és velünk együtt élni akaró testvéreinket. Viszont minden lelkésznek és tanítónak éreznie kell azt a nagy felelősséget, amellyel az evangélium Urának tartozik, hogy amennyiben egyesek részéről az egyházra nézve káros vagy a gyülekezet békességét zavaró törekvéseket észlel, azok ellen szelíden, de határozottan lépjen fel és minden veszedelmes jelenségről ne a politikai hatóságoknak, hanem az egyházi hatóságoknak tegyen jelentést. Hiszem, hogy ilyen módon evangélikus egyházunk nemcsak számban, hanem a hit erejében is növekedni fog. Ezzel kapcsolatos az a kérésem, hogy a belmisszió munkáinak gyakorlásával minden gyülekezet igyekezzék a hitéletet fejleszteni, az egyházihűséget növelni és a híveket az egyház munkáiba beleédesgetni. A jelentésekből megnyugvással értesülünk arról a helyes megmozdulásról, amely a presbiteri konferencián és a belmissziói konferenciák tartásában jelentkezik. Kívánatos volna ezeknek az összejöveteleknek és együttes tanácskozásoknak tervszerű kiépítése. Nemcsak azért, hogy a híveknek az egyház élete iránt való érdeklődését állandóan ébren tartsuk és foglalkoztassuk, hanem azért is, hogy a hívek megismerjék egymást és megismerjék egymás egyházszeretetét, hűségük fokát, megbízhatóságát és így tisztújítások alkalmából a legmegfelelőbb embereket állíthassák az egyház szolgálatába.