Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1931–1937

1936. szeptember

6 3. kad s ép ezért azt kérem mindenkitől, hogy félretéve minden egyéni érzést, minden egyéni óhajt, egy és csak ez az egy legyen minden lépésünk és cselekedetünk irányítója: egyházunk biztonsága és boldogulása. Ezek a szavaim nem egy társadalmi osztály boldogulásának megakadályozását célozzák, mert vallom, hogy a kapitalisztikus társadalmi rendet is oly szociális kötelesség terheli, amely minden embertársunk megélhetéséről gondoskodni tartozik,— irányulnak azonban az ellen a mód ellen, amellyel a szembenálló világnézet emberi és kultúrértéket nem kiméivé küzd akarata megvalósításáért. A másik az egyházunkat pusztulással fenyegető jelenség az, hogy iskoláink egymás után csúsznak ki kezeink közül. Hogy ez ma, a felekezetieskedésnek ebben a korában reánk gyengékre mit jelent, azzal — azt hiszem — valamennyien tisztában vagyunk. Énnekem az a hitem, hogy az a vajúdás, amely ma az egész emberiség életében tapasztalható, rövidesen bizonyságot szül és ezzel meg fog szűnni az az áldatlan nehéz anyagi helyzet, amely ma bennünket iskoláink átadására kényeszerít. A nehéz helyzetnek ez az átmeneti jellege kötelességgé teszi számunkra, hogy iskoláink megmentése érdekében minden áldozatot meghozzunk, átadásra csak az elkerülhetetlen végszükség esetén gondoljunk. Legyen előttünk példa a reformáció aranykorában volt áldozatos iskolaalapítás. Ügy érzem, nekem kötelességem az, hogy az egyházunknak a gyakorlati élettel kapcsolatos aktuális kérdéseire reá mutassak. Ezt tettem az itt elmondottakban s kérem a T. Közgyűlés minden egyes tagját méltóztassék ezeket oly megértő szívvel fogadni, amily igaz szívvel, egyházszeretettel és a jövőért való aggódással én a kérdéseket a T. Közgyűlés elé tártam. II. Egyházkerületünk életében is történnek események, amelyekről meg kell emlékeznem. Ez év folyamán töltötte be kiváló érdemű, szeretett Püspök Urunk életének 70-ik évét. Adassék Istennek dicsőség és hála amiért megengedte, hogy erejének, munkakedvének és munkaképességének ilyen teljességében érte meg őméltósága ezt a napot. Dicsőség és öröm ez nekünk az Egyházkerületnek, mert ha visszatekintünk az Ő szép élete mozzanataira, mindig és minden körülmények között teljes igaz embert, egyházunknak sziklára épített messze kimagasló és nagy távlatokra irányt és világosságot mutató őrtornyát látjuk az ő nagy személyében. Mint középiskolai tanár, mint gyülekezeti lelkész, mint theológiai tanár, majd mint az ország legnagyobb gyülekezetének lelkésze és legnagyobb egyházkerületének püspöke a kötelességtudás és lelki odaadás teljességével végezte munkáját. Ezt a munkát nem a kötelesség parancsa, hanem a lelki szükséglet állandó kielégülést áhító vágya irányította, tette fáradhatatlanná és eredményessé. Adjunk hálát az Istennek azért a dicsőségért, hogy őt nekünk adta, kérjük őt, hogy tartsa meg számunkra az ő éleslátását, erős akarását mindaddig, amíg egyházunk és hazánk felett tornyosuló viharfelhők elvonultával a békés keresztyéni élet lehetőségei és útjai ismét megnyílnak! Püspök Urunk őméltóságának pedig azt kívánjuk, hogy személyében, családjában a nagy és eredményesen végzett munkájának mértékével mért teljes egyenértékkel áldja meg az Isten. Örömmel emlékezem meg arról is, hogy a békési egyházmegye dr. Lányi Márton országgyűlési képviselő urat, kerületünk világi jegyzőjét felügyelőjévé választotta. Lányi Márton érdeme, egyházhű, önzetlen és munkás egyénisége a kerület előtt már bőven ismeretes, ép ezért úgy érzem, hogy ez a választás és vállalkozás