Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1931–1937
1935. október
24 6. késcsabai Rudolf Reálgimnázium igazgatóját tanügyi főtanácsosi címmel tüntették ki, Czirbusz Endre kondorosi igazgató tanítónak pedig nyugalombavonulása alkalmából a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr elismerését fejezte ki. A kitüntetésben részesített testvéreket örömmel köszöntjük, további nemes szolgálatukra ezután is bizalommal számítunk. Nagy részvéttel osztoztunk és osztozunk ma is a gyászban, mely a tiszai egyházkerületet érdemes és kiválóan buzgó felügyelőjének dr. Zelenka Lajos kúriai bírónak elhunytával érte. Ugyanilyen fájó érzésekkel kísértük nyugvóhelyére dr. Kiss István dunáninneni püspököt. Ez utóbbit kerülete vezetőségének felkérésére személyesen búcsúztattam el. Igazhitű, tisztaéletű, önzetlen és buzgó szolgája volt Urának, melegszívű pásztora nyájának, alázatos és igénytelen munkása egyházának. Isten adja meg neki is, a tiszai egyházkerület lelkes és hű felügyelőjének is azt a jutalmat, amely Krisztus érdeméből a hű és jó szolgákra a mennyekben vár. A tiszai egyházkerület felügyelőjévé dr. Lichtenstein László egyházmegyei felügyelőt választotta meg az egyházhívek bizalma. Beiktatásán külső körülmények miatt nem jelenhettem meg, de kerületünk nevében üdvözlő iratot küldtem. Aninak jókívánságait itt is, kerületi közgyűlésünk nevében is testvéri szívvel megismétlem. Jelentésem végére jutottam. Nyilvánvaló, hogy komoly válságok közt folytatjuk küzdelmes vándorlásunkat. Dehát evangélikus egyházunknak 400 esztendő óta mindig ez volt a sorsa. És ezt a sorsot Isten akaratán megnyugodva és Isten segedelmében töretlenül bízva, békén viséli. Lehet, íiogy a jobb jövőbe vivő kanyarodó még messze van. Nem baj, csak mi jussunk mind közelebb a Mesterhez, Jézushoz. Csak a mi ajkunkon hangozzék folyton és a mi munkánkból sugározzák iki szakadatlanul a válságot felismerő Péter apostol ama vallomása: „Uram, mi megismertük, hogy te vagy az élő Isten fia és senki nem mehet az Atyához, hacsak nem általad!" Aki pedig Jézussal jár egy úton, mit fél az a jelen próbáitól, vagy a jövendő rettegtetéseitől! A jelenben bizonyos segedelem, a jövendőben pedig boldogító örököstársunk nekünk a Krisztus! Vele és érte folytassuk tovább egyházépítő szent munkánkat! A kerületi közgyűlés a püspök jelentését köszönetének és elismerésének kifejezése mellett helyeslőleg tudomásul veszi és azt egész terjedelmében jegyzőkönyvbe foglalja. A kerületi közgyűlés a püspöki jelentéssel kapcsolatosan a következő határozatokat hozza: 1. Kimondja, hogy az evangélikus egyházkerületek Jóléti Intézményétől, illetőleg a Turul Biztosító Társaság Gyorssegély kötvényei után a kerületünket megillető százalékos jutalékot mostantól fogva további intézkedésig állandóan a kerületi szórványok segélyezésére a püspök kezeihez utalja ki. 2. A magyarnyelvű istentiszteletek liturgikus rendjére vonatkozó mult évi határozatát megújítja és kötelezőnek kimondja. 3. Felhívja a békéscsabai egyházközséget és az arad-békési egyházmegye számvevőszékét, hogy az E. A. 224—226., 267—271. §§. rendelkezései értelmében a Békéscsabán felgyülemlett egyházi évi járulékok ügyében sürgős vizsgálatot tartson, a szükséges intézkedéseket tegye meg s eljárása eredményéről a püspöki hivatalnak jelentést tegyen. 4. A békési egyházmegyében az egyházi járulékok felgyülemlett hátralékainak rendezése ügyében az egyházmegye számvevőségét az előbbi pont értelmében való eljárásra utasítja. 5. Kötelezi a lelkészeket és tanítókat, a nemzetre nézve értéktelen, a keresztyénségre nézve káros, a társadalom nyugalmára nézve