Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1931–1937
1934. október
12 Komoly helyről hangzó komoly szó ez, amelyre az érdemleges választ nem ezen a közgyűlésen kell és lehet megadnunk. A felvetett kérdés elvi jelentőségéről és gyakorlati megoldásáról tehát itt nem vitatkozunk. Annyit azonban már is elmondhatunk, hogy a két nagy keresztény közösség testvéries együtthaladásának talán a legelemibb előfeltétele az volna, hogy a róm. kat. egyház a vegyesházasságok kérdésében máig elfoglalt elvi álláspontját változtassa meg és ismerje el, hogy a vegyesházasság bármely egyház papja előtt köttetik is, mindig és mindenben teljesen azonos erkölcsi értékkel bír. Ennek szükségszerű következménye a reverzálisokról való lemondás és az 1894. évi XXXII. t.-c. eltörlésével az 1868. évi Lili. t.-c. helyreállítása. Mindenesetre már most is alkalmasnak tartjuk azonban a bíboros hercegprímás közeledését arra, hogy a vegyesházasságok kérdésében a róm. kat. egyházzal a barátságos és talán eredményre is vezető tárgyalásokat felvegyük. Talán elérkezik végre valahára a testvéries egyűtthaladásnak Jézus tanítványaihoz egyedül méltó amaz időszaka, amelynek elkövetkezéséért mi szakadatlanul dolgozunk és imádkozunk. Ez időszak bekövetkezését református testvéreinkkel szemben is bizodalommal várjuk. Mert mióta legújabb ágendájuk (Istentiszteleti rendtartás. Megállapította az országos zsinat -1929. évi 550. sz. határozatával) kijelentette, hogy ,,a nem református jegyestől a reverzálisadás kérését elmulasztani nem szabad", azóta a köztünk fennálló százados jótestvéri viszony mindjobban szenved. Az Agenda 39. oldalán ugyanis szószerint ez áll: „Ha az egyik jegyes nem református vallású lenne, a lelkipásztor tapintatos pásztori beszélgetéssel törekedjék elérni azt, hogy a nem református fél térjen át a református vallásra. Vagy, ha ez bármi ok miatt nem történhetnék meg, úgy legalább kössenek a jegyesek az illetékes polgári hatóságnál még az esküvő előtt megegyezést arra nézve, hogy születendő fiaik és leányaik a református vallást követik." Ezóta velünk szemben is megindult a testvériesen támogató helyett a tőlünk is híveket elhódítani törekvő munka. Bizonyságul semmi egyébre nem kell hivatkoznom, csak a reverzálisok körül való méltatlan buzgólkodásra. Mindezek láttára elszorul a szívem, hogy egyházunkat mindenfelől csak ostromló hadak környékezik. És mégsem panaszkodom. A panaszkodás nem a mi kenyerünk. Csak azért mutatok rá szépítgetés nélkül e szomorú jelenségekre, hogy megmozgassam egyházunk híveinek szunnyadozó lelkiismeretét. Különösen pedig azokét, akiket az Ür az ő evangéliuma egyházában vigyázókká és vezetőkké tett. Buzduljanak fel az egyházmentö munkára. Elsősorban pedig önmagukra és övéikre vigyázzanak. Mert mérhetetlen szégyen az, hogy lelkészek, egyházfelügyelök és presbiterek családjaiban is adódnak reverzálisok. Nem érzik-e az ilyen család fejei vagy tagjai, hogy ezekkel a reverzálisokkal nemcsak egyházukat károsítják, hanem önmagukat is mélységesen megszégyenítik? Nekem az a meggyőződésem, hogy ha evangéliumi hittel és apostoli buzgósággal szolgálják egyházunkat, mellőztetésünk és elhagyatottságunk e szomorú korában is rá tudjuk ezt téríteni az egyház Urának segítségével arra az útra, amely a boldogulás és diadal pálmájához vezet. Sohasem féltem a ránktámadó hatalmasságoktól, sem a hitetlenség vagy közönyösség szellemétől, csak egytől féltem világéletemben: a magunk megcsüggedésétöl és evangéliumi öntudatunk elhanyatlásától. Ezért cseng lelkemben szakadatlanul az Ür amaz idézett szava: ,,Kicsoda a megbízható és okos szolga, akit a gazda egész cselédségének felvigyázójává tett, hogy idejében adjon azoknak eleséget?" Mi vagvunk-e azok és azok vagyunk-e mi? Erre a kérdésre adjon feleletet idei jelentésem, amelyet az egyházmegyék és iskolák jelentéseiből és hivatalos munkám tapasztalataimból állítottam össze.