Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1931–1937

1933. szeptember

Az evangéliumi igazság szemszögéből minket most a németországi események érdekelnek legközvetlenebbül. Nemcsak azért, mert az a 450 évvel ezelőtt megrengetett bölcső oda irányítja figyelmünket, hlanem azért is, mert Németország mindmáig az evangéliumi hit klasszikus hazája. A politika nem kenyerünk ugyan, de mert Németországban a politikai és az egyházi élet egy vágányra került, lehetetlen, hogy /a politikának egyházi térre való átlendülését szóvá ne tegyük. Németországban ugyanis a politika megragadta és eddigi irányából más irányba zökkentette az egyházak életét. Nemcsak laz evangélikus egyházét, hanem a római katolikus egyházét is. Az új német politika a római katolikus egyház fejével konkordátumot kötött, amely a politikai életben való pártoskodó részvételt kizárja, az egyházópítés minden módját azonban az állam felügyelete és ellenőrzése mellett megengedi. Az evangéliumi alapon álló egyházaikat pedig közös nevezőre kény szentét te. Ezt azért tette, mert amilyen nyugtalanító volt az államra nézve a római katolikus egyház centrumos politikai működése, ugyanolyan hátrányos volt az evangéliumi egyházak minden központi irányítást nélkülöző szétszórtsága. A német nemzet jövendőt alapozó vezetőit meg kell érteni, mikor minden cselekedetüket a nemzet egységessé és kezelhetővé tétele irányítja. Mert ez a nagyság kezdete és ez a sikerek kezessége. Az egyház és laz állam összeolvasztása a történelem tanúsága szerint mindig és mindenütt egészségtelen volt. Az ilyen viszonyból vagy az egyik, vagy a másik fél húzta a rövidebbet. Az leghelyesebb, ha az állam és az egyház a szerető testvérek viszonyában áll egymás mellett. Az állam védelmet biztosít laz egyháznak, az egyház pedig támogatást nyújt az államnak, hogy közös céljukat: az együttélés nyugalmát és az állampolgároknak, úgy is mint egyháztagoknak, békés munkáját és haladását biztosítsák. Némélországban az állam most az evangélikus egyház életébe erőszakosan belenyúlt. Történelmi értékeit és hitvallásos örökségét azonban érintetlenül hagyta. Csak a külső szervezetét változtatta meg. Ezt a változást az állam vezetői a nemzet fennmaradása és a nép nemzeti és erkölcsi öntudatára való ébresztése végett mellőzhetetlennek tartották. Az evangéliumi egyháznak ugyanis 26 önálló központjával egyezkedni nehézkes, velük egységre jutni kérdéses, bennök egyező közvéleményt teremteni léhetetlen. Egy nemzet életének átformálásánál pedig az állaim az egyház közremunkálását nem nélkülözheti. Ha nélkülözni akarná is, rajtavesztenie. Mert az egyház erkölcsösítő, rendtartó és népet vezérlő munkájára az államnak feltétlenül szüksége van. De hogyan támaszkodjék olyan egyházra, amely részekre van szakadozva? Amelyhen egymástól eltérő, sőt egymással viaskodó céltűzések vannak? Ahol a tekintélyeket máról holnapra letörhetik, és a célokat hangulatonként váltogathatják? Az állam csak olyan egyházra támaszkodhatik, amelyben meg van az egységes céltűzés, az egyező akarat, a mindenkire kötelező erkölcsi törvény és a törvények végrehajtásának mindenki által elismert birtoklója. Ez az elgondolás vezette a német nép mai vezéreit, mikor az önálló tartományi egyházlakra tagolt evangéliumi híveket egységes német nemzeti egyházban kívánta tölmöríteni. Ott mindenki azt hiszi — és ebben nekünk sincs okunk kételkedni — hogy ez az átalakítás a német evangélikus egyháznak hatalmas erőt fog adni a szervezetében kétségtelenül erősebb, hadviseletében rugalmasabb, alkalmazkodásában gyakorlottabb római katolikus egyházzal szemben. Kétségtelen, hogy ennek az átalakításnak vaunak ma még nem tisztázott és ki nem próbált részletei, de az is kétségtelen, hogy a német evangéliumi egyházban új reformáció indult meg, almit igazol az egyházihoz való ragaszkodás biztató fellendülése, az evangéliumi öntudat megújhodása, az egyíházi munka erős megindulása, az erkölcsök