Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1924–1930

1924. szeptember

10 7. előretörésével érheti el. Egyházunk örök isteni erők birtokosa az evangélium által, de ezek az erők csak az egyház hivei által érvényesülhetnek. Mint ahogyan a villamosság is csak a vezetékeken át fejtheti ki .a benne rejlő alkotó erőt. Evangélikus egyházunk minden hívének isteni örök teremtő erő öntudatos vezetékéül kell magát tudnia. Ez az igazi evangéliumi öntudat, mely istennel szemben alázatosságra kényszeríti, emberekkel és emberi intézményekkel szemben pedig a szabadság és függetlenség méltóságára emeli a hivő embert. Az igazi evangélikus ember jelleme pedig az alázatosság és a méltóság istenfiusági öntudatának aranyszálaiból szövődik. Az ilyen egész jellemed azonban nem ismerik a csüggedést, hanem emelt fővel állanak a viharokban, tettekre buzdulnak a romok felett. S mi, egy romegyház magunkra hagyott gyermekei, Isten kegyelmébe bizakodó szivvel, egyedül csak a saját alkotó munkánktól várhatjuk a megállást és a biztosságot. És én, akármilyen nehéz is a mi egyházunk mai helyzete, egy pillanatra sem engedem lelkemhez férkőzni a csüggedést vagy félelmet, csak arra kérem elsősorban lelkésztestvéreimet, de velük együtt világi nagyrabecsült munkatársainkat és egyházunk mindenfoku iskoláinak tanítóit, hogy csüggedés nélkül, egymást támogatva, a más munkáján és eredményein sohasem irigykedéssel, hanem mindig örömmel megpihenő együttérzéssel dolgozzunk, fáradjunk egyházunk építésén, a hivek megtartásán és az Isten örök evangéliumának terjesztésén. Mert bizony mondom, hogy csak a saját alkotó munkánktól és áldozatos egyházszeretetünktől várhatjuk sorsunk jobbrafordulását. Kívülről támogatást aligha kaphatunk. Ahonnan a törvény alapján jogosan várhatnánk, az államkormánytól és a többi keresztény egyháztól a mai közhangulat mellett nem sok jót várhatunk. Államjogi és felekezetközi viszonyaink ugyanis az elmúlt év folyamán inkább romlottak, mintsem javultak. Még mindig forradalmi hangulat uralkodik rajtunk s az államkormány az állambiztonság megszilárdításának nehéz feladataival sokkal jobban el van foglalva, minthogy ideje volna észrevenni, hogy a nehéz időkben legjobb szövetségesei, az egyházak jogainak és érdekeinek teljes kielégitése nemcsak kötelesség, hanem a legjobb politika is. Sajnos azonban, hogy még mindig kapunk meglepetésszerüleg olyan rendeleteket, melyek egyházunk autonóm jogait es életének zavartalan menetét sokszor megzavarják. Másrészt az ilyen államkormányzati rendelkezésekben igen sokszor megfeledkeznek arról, hogy nem lehet a mi egyházunkat a római katholikus egyház történelmi fejlődésének és sajátos felekezeti érdekeinek a szemüvegén át nézni, mert ami jó és természetes lehet a római katholikus egyháznak, vagy ami arra nézve legalább is közömbös, az reánk nézve egyszerűen sérelmes.