Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1924–1930

1925. szeptember

11 szemben, akik akár tudatlanságból, akár elfogultságból a reformációt megérteni, méltányolni nem tudják, vagy nem akarják s annak múltban szerzett érdemeit s jövendőket irányító hatalmas szerepét botorul kisebbítik. Ez az örvendetes vallástétel a Magyar Államvasutak Gépgyárában megismétlődött. Ennek a gépgyárnak protestáns vallású tisztviselői és munkásai mintegy másfélezeren gyülekeztek össze a reformáció megünneplésére. Előttük én voltam szerencsés fejtegetni az evangélium nagy történelmi szerepét és hivatását. Azt hiszem, hogy e tények mellett nem mehetünk el közönyösen. Ébredés bizonyságai ezek, a Krisztusban való megannyi új teremtés, amit az evangélium urának hálás szívvel kell megköszönnünk. Az ébredés örvendetes tényei közé kell sorolnom a szarvasi Luther-Árvaház alapkövének letételét is, ami már annyira elő van készítve, hogy innét, a kerületi gyűlés befejezése után egyenesen ez istenes munka végzésére indulok. Hálás köszönetet kell itt mondanunk mindazoknak, akik akár alapítványokkal, akár adományokkal támogatták és fogják még támogatni e nemes célú intézményünket. Ezeket most felsorolni nem akarom, csak a népjóléti miniszter úr őkegyelmességét említem meg, aki eddig 50 millióval, a Máv. elnökségét, mely nagy értékű kedvezményekkel könnyítette meg és Bolza Pál gróf urat, aki tízmilliós alapítványával támogatta az intézet felállításán fáradozók istenes munkáját. A más egyházépítő célra befolyt adományokról és gyűjtésekről számszerűleg nem emlékezhetem meg, de örömmel jelenthetem, hogy mindenütt emelkedő lendületet mutatnak. A nagyobb adományokat és alapítványokat, ha tudomásomra adták, mindig külön elismerő levélben köszöntem meg Tisztelt Közgyűlés ! Minden esztendőben visszatér egy panasz és egy követelmény tanácskozásaink tárgyai közé. A panasz veszteségről beszél, a követelmény mentésre sarkal. Szétszórtan élő híveink, különösen az Alföld tanyavilágában, gondozatlanul élik át az életet, akárcsak azok a mezei virágok, melyeket csak az Isten jósága és mindenre kiterjedő gondviselése nevel föl és tart meg az életben. Vannak vidékek, ahol evangélikus lelkész még meg sem fordult soha, vannak fiók- és szórványegyházak, melyek gondozatlanságuk dacára is isten csodájára még mindig tartják és vallják apáik hitét. Viszont a nagyobb városok nehezebben áttekinthető életében vannak híveink, akik az egyházzal semmiféle közelebbi viszonyban nincsenek. Különösen a városok intelligensebb elemei szokják meg az egyház és a templom mellőzését. Valami végzetes divatos szokássá kezd válni a tanúltabb embereknek a templomtól való elmaradása. Nem tudom, melyik jelent több kárt és veszteséget egyházunknak? Nem tudom, hogy a magára-