Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1924–1930

1925. szeptember

8 5. lanul. Mintha csak a Szentírásnak az a mondása készülne valóra válni: A régiek elmultak, ime minden újul! (II. Kor. 5., 17.) A világháború fordulót jelent az emberiség életében. A világháború előtt más volt a világ képe, más a népek egymáshoz való viszonya, más volt az egyes ember és más az egyház élete, mint most, a háború után. Ha erre a megváltozásra az előbb idézett szentírási hely első fele is alkalmazható volna és minden a Krisztusban és a Krisztusért változnék meg, akkor minden változásért áldhatnék a mindenható Istent. De vájjon Krisztusban és Krisztus lelke szerint történik-e ma köztünk és bennünk az elváltozás? Ez az a kérdés, ez az a szempont melynek tükrében egyházkerületünk elmúlt esztendejének eseményeit ma megfigyelem és bemutatni szeretném. Tisztelt Közgyűlés! A világháború megindulásakor, sőt folyamata alatt is, hivatásunknak megfelelően éber figyelemmel kísértük a vallásosság jelenségeit. Eleintén a megdöbbent lélek tanácstalansága és magábaszállása, majd a kedveseit féltő és sirató szív keserűsége szinte elemi erővel kényszerítette az embert, hogy Istennél keresse megnyugvását és erőforrásait. A sok gyász és nyomorúság dacára is bizonyos szelid öröm fogta el az embert, mikor látta, hogy a csapásokat szenvedő emberiség hogyan keresi és találja meg az Istent, mikép gyakorolja a vigasztaló és bánatot enyhítő szeretet munkáit s mint a viharvert erdő bokrai a szélvész korbácsai alatt, hogyan simul össze és hogyan törekszik megértésre az emberiség. A teli templomok látása bizalommal töltötte el mindnyájunk szívét. Bíztunk az élet és a szivek megtisztulásában. Azután egyszerre fájdalmas hanyatlás állott be. A világháború kifárasztotta, a sok szenvedés bágyadttá tette a világot. Az igaztalanságok megingatták a hitet. A trónok és országok összeomlása letörte a tekintélyt. A sok hamisság megfojtotta a szeretet és jóság készségét.- A ránk szakadt inség kiölte a részvétet. A múlandóság közvetetlen tapasztalása sárba tiporta az erkölcsöket. A hasznossági elv győzedelmet ült az eszményiségen. És megváltozott az élet bennünk és körülöttünk. Hogy a szomorú változás a mi evangéliumi népünket sem hagyta illetetlenül, minek tagadnók. Annál nagyobb örömmel állapítom meg, hogy a néplélek változásának ez a kedvezőtlen iránya mind vigasztalóbb átalakuláson megy át. A lelkek kezdenek visszatérni Istenhez és az ő örök igazságaihoz. Hogy ha a romlott izlésü nagy városok utcáira lép s az emberi tisztességet és méltóságot megalázó festett arcok tömegeibe ütközik az ember; hogy az életet meg nem becsülő öngyilkosságok és az életet megrontó erkölcstelenségek megszaporodtak; hogy ínségben és nélkülözésben szenvedő sokaságok a megértő szeretet segítségét nélkülözik: az nem cáfolja meg azt a komoly megfigyelésre támaszkodó megállapítást, hogy megindultunk a fölfelé