Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1924–1930

1930. október

51 •dolgozó ápoló diakonissza-testvérek számára, illetőleg a felettük felügyeletet és irányítást gyakorló főorvos diakonissza főtestvér számára. Itt 19 testvér teljesít állandó szolgálatot. Résztvehettünk több karácsonyi vásáron s a Prot. Nők kiállításán. Boldogult főnökasszonyunkat az anyaház vételnél főkép egy kórház felállításának gon­dolata vezette. A kórház ügye a vízhiány miatt nagy késedelmet szenvedett. Jelenleg bírjuk a főváros igéretét, miszerint hajlandó vízvezetékének bekapcsolását engedélyezni. Mivel a kilátásba helyezett kölcsönök, illetőleg segélyek ügye szintén kedvezőtlen fordulatot vett, az építés megkezdése tekintetében várakozásra vagyunk utalva. Ez a helyzet külsőleg akkor, amikor a jelek mindjobban sürgőssé tennék saját kórházunk mielőbbi felállítását. A testvérek több helyen magán háznál is végeztek ápolást, két diakonissza testvér végez hitoktatást a pesti magyar egyház területén és az anyaház környékén. Az anyaház új helyén olyan területre került, ahol az evangélikus hívek elég szép számmal vannak, de teljesen szervezetlenül. Egyházépítő szempontból is nevezetes tehát az a körülmény, hogy az anyaház felavatása óta minden hónap első vasárnapján s a nagyobb ünnepeken van rendes isten­tisztelet időnként úrvacsora osztással, melyre a nyomtatott meghívókon értesített hívek szép számmal járnak. A környékbeliek számára egyébként minden vasárnap van bibliaóra s a gyermekeknek vasárnapi iskola. Hasonlóképpen tartunk istentiszteletet az egyháztagok szá­mára Klotildligeten is. Nyomdánk és iratterjesztésünk munkájában nevezetesebb mozzanat a bibliai szakítós naptár második s most legújabban harmadik kiadásban való megjelenése. A Fasori lelkészi hivatallal egy házban levő nyomdánk helyisége mindjobban szűknek bizonyulván a szedő osztály, valamint könyvkereskedésünk részére a nyomdával szemben egy boltot béreltünk ki, mely 1930. szept. 1-vel meg is indult. Vidéki diakonissza állomásaink közül Nyíregyházán az „Elim'' Nyomorékgyermek Otthon fennállásának tíz éves hálaünnepe volt nagyobb esemény. Az emlékünnepen a város képviseletének jelenlétében Dr. Geduly Henrik püspök úr tartotta az ünnepi igehirdetést. Szó van a gyermekotthon bővítéséről. Egyébként folynak a régebb idő óta megkezdett munkák. Egyik diakonissza testvér rendszeresen jár ki Tokajba, hol ottani ev. lelkész­tagunkkal együtt végzi az egyesületi munkát. Székesfehérvárott nevezetesebb esemény nem volt. Rákoskeresztúri munkánk az utolsó évben igen szépen fellendült. Nagy szeretetvendég­séget rendeztek s az egész gyülekezet kezdi mindjobban érezni az egyesületi munka áldásait. Bonyhádon is szépen haladt a munka előre. Az összejöveteli helyiség árából visszamaradt összeg teljes törlesztése megtörténtnek vehető. Most főörömük, hogy a katholikus zárdai polgárileányiskolával szemben egyik diakonissza testvérünk vezetése mellett magánpolgári­iskolai tanfolyamot nyithattunk meg. Hisszük, hogy ennek nagy jövője lesz. Hódmezővásár­helyen főleg egy egyesületi ház szerzése foglalkoztatta a tagokat. Albertin az anyaház egyik tagjának és hozzátartozóinak adományozása folytán egyesületi házhoz jutottunk. Ezzel kap­csolatban egy fiú-árvaház felállítása van tervben, míg ugyanott könyv- és papírkereskedésünk felállítása küszöbön áll. Hátra van még megemlékezni konferenciáinkról. A lefolyt idő alatt évenként meg­ismétlődő konferenciáink száma hatra növekedett. Hatodik egyesületi hitmélyítő konferen­ciánkat június 17-től 19-ig tartottuk közel 400 résztvevővel. Utána 20-tól 22-ig volt általános evangélizáló konferenciánk körülbelül hasonló számú résztvevővel. Augusztus 18—20-ig volt leánykonferenciánk a tavalyi szám megkétszerezésével 230 résztvevővel. Aug. 21—23-ig töb­bek óhajára külön fiúkonferenciát rendeztünk 35 résztvevővel. Ez éven egymástól kiilön választva tartottuk Y-ik lelkész, illetőleg teológus konferenciánkat. Lelkészkonferenciánkon 45, teológuskonferenciánkon 26 résztvevő volt. E konferencia emlékezett meg az 1920-ban Ostffy­asszonyfán rendezett I. ébresztő jellegű lelkészkonferencia tíz éves fordulójáról. Népesebb konferenciáinknál nagy gondot képez az elszállásolás kérdése. Ez idén két­ízben az I. Vegyes Dandár Parancsnokság szívességéből a piliscsabai katonai táborban kap­tunk egy nagyobb barakkot e célra. A legközelebbi jövő feladatai közt látjuk, hogy kon­ferenciai elszállásolás céljából saját területünkön barakkot építtessünk. II. Korinthus 12,9. Trauschenf eis Elza diakonissza, főnöknő, egyesületi elnök. 2*

Next

/
Thumbnails
Contents