Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1924–1930
1929. október
94 Volt három vasárnapi iskolájuk 4 tanítónövel, bejártak a fogházba, kórházba, szegényházba. Egyik tagunk saját lakásán hetenként háromszor tót nyelven tart bibliaórát asszonyok számára, amelyet szép számmal látogatnak. A környéken fekvő Kék községben egyik tagunk — aki már évekkel ezelőtt megkezdte ott a munkát, de közben kénytelen volt megszakítani azt, — most újra tart ott hetenként bibliaórát. . : ' l i: i : { Tokajba továbbra is kijárt egyik diakonissza testvérünk. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy reménységünk, amelyet mult alkalommal kifejezésre juttattunk, t. i., hogy lelkésztagunk megválasztása a munka fejlődésére jó hatással lesz. tényleg valóra vált. Nagy hálával vesszük újból és újból a híreket, amelyek egyes lelkeknek a megmozdulásáról és az Űrhöz való megtéréséről szólnak. Nyíregyházi körünkkel is élénk érintkezést tartanak fenn a tokajiak. Tartottunk imaórákat, evangélizáló bibliaórákat, vasárnapi iskolát és serdülő órákat. Berettyóujfalusi csoportunknak a kívülállók részéről az idén is sok gyűlölködésben és bántalmazásban volt része, de kis seregünk a régi kipróbált hűséggel és az Űr erejére támaszkodva állta meg helyét. Kedves tagunk — az ottani munka vezetője —, aki különben súlyos betegségben szenved, testi gyöngeségére nem tekintve, nagy szeretettel és az Űr iránti hálával használ fel minden alkalmat — a tagok óráin, az evangélizáló bibliaórákon, úgyszintén az egyesekkel való foglalkozásnál —, hogy bizonyságot tegyen Megváltójának kegyelméről. Örömmel emlékezik meg tagtársairól is, akik a munkában készséggel vannak segítségére. Zsákán a ref. lelkész és neje, kik egyesületünknek tagjai, nagy örömmel számolnak be arról, hogy a lelki munka a lefolyt évben is fejlődhetett. A vasárnapi iskolát a tanítók vezetik ugyan, de a lelkész irányítása mellett. Konfirmandusokkal serdülő órákat tartanak, felnőtteknek minden szerdán bibliaórát, amelyre a komolyabbak járnak el. Vasárnaponként vallásos-estélyt rendeznek, ezeket sokan látogatják. Űjabban az ifjak kívánságára megalakították az „Ifjak Egyesületét", amelynek határozott programját a többség túlkomolynak fogja tartani, de megvan a reménység arra, hogy a vágya kozók annál szívesebben veszik és egész bizonyos, hogy áldásukra is így lesz. Vitkán, a ref. lelkész, ki választmányunk tagja, feleségével együtt folytatja a már évekkel ezelőtt megkezdett munkát. Van egy 9 tagból álló kis körük, ez képezi a munka gyökerét. Csütörtök esténként 25—30-an jártak rendszeresen bibliaórákra. Serdülő leányok számára vasárnap délutánonként volt összejövetel 8—10 kitartóbb résztvevővel. A vasárnapi iskola nem kötelező, mint egyebütt a környéken, mégis 30—40-en jártak állandóan. A rendes összejöveteleken kívül a nagy ünnepeket megelőző héten adventben és az év első és utolsó hetében, imaórákat tartottak. A munkatér nehéz, de az Űrnak van hatalma, hogy itt is győzelemre jusson a szívekben. Vanyarcon főképp a téli időszakban folyhat a rendszeres lelki munka, mert különben a külső gazdasági teendők foglalják le a lakosságot. Ottani tagunk lakásán hetenként kétszer gyűltek össze az asszonyok. Kedden este imaórát tartottak — melyekből minden hónapban az első külmissziói imaóra —, pénteken pedig evangélizáló bibliaórájuk volt. A vasárnapi iskolába elég szép számmal jártak gyermekek: régebbiek is, újak is. Uzsai tagjaink is hűségesen kitartanak. Bár igen nehéz anyagi körülmények között élnek, az Űr kezéből veszik a megpróbáltatást is, az áldást is és így nagy szükségükben is találnak alkalmat arra, hogy igen csekély anyagi javaikból Isten országának céljait is szolgálják. Vannak egyesületünknek tagjai, akik egészen magukban állanak egy-egy vidéki helyen. Nagy örömünkre szolgál azonban, hogy igyekeznek megragadni az alkalmakat, amikor akár gyermekek, akár felnőttek előtt bizonyságot tehetnek. Az- Űr megáldja ezt az igyekezetet. Erről szólnak az időközönként hozzánk érkező hírek is. Egyesületi életünk eseményei között sorrend szerint első helyen említjük meg az imahetet, amelyet az elmúlt évben is megtarottunk az alliance imahét programja szerint Budapesten és nagyobb vidéki köreinkben is.