Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1924–1930

1929. október

23 nünk kell azokat a megpróbáltatásokat is, amelyek Trianon igazságtalansága 3 folytán súlyosodnak reánk. Nem akarom, de nem is szükséges, hogy e kettős eredő hatásaként létező sebeinket, bajainkat felsoroljam, hisz fájdalmasan ismeri ezeket mindenki. Meg kell azonban állapítanom, fel kell hívnom a figyelmet arra, hogy ezek a bajok oly nagyok, ezek a terhek oly súlyosak, hogy ezeknek a remélt és várt megváltás idejének elkövetkeztéig való elviseléséhez a csüggedőbe lelket öntő, erőt, támogatást nyújtó, semmi által meg nem zavart, teljes nemzeti lelkiegységre, lelkiharmóniára van feltétlenül szükség. Figyelmeztetnem kell arra is, hogy a 11 évvel ezelőtt ugyancsak az idő­előtti lelkimegroppanás és összeomlás eljuttatta már ezt a nemzetet egyszer a sír szélére. De figyelmeztetnem kell arra is, hogy még egy lelki megrendülés, még egy összeroppanás következménye ennek a nemzetnek végső pusztulását jelenti. Mindezekért figyelmeztetnem kell az ország minden felekezetű polgárát arra, extra et intra muros, hogy halálos bűn minden oly szó, minden oly cseleke­det, amely a kitartási képességet gyöngíti, amely az erők egyesítését megaka­dályozza. És amikor helyzetünk ennyire súlyos, sőt fenyegető, amikor a kezeknek mind szorosabban kellene összefogni kitartásra, egymás erősítésére, akkor vannak irányok, vannak egyének, akik a megváltást, a világ jobbra fordu­lását a felekezeti preponderencia megteremtésétől várják. A történelem ismétlődéseként tűzzel való balga játék ez. A Krisztus születése előtti századokban, a perzsa háborúk nyomán Hellas községi államai szakadatlan harcot folytattak egymással a hegemóniáért. A folytonos háborúskodásban meggyöngült görög államok életét megszüntette a macedón invázió s ezzel megszűnt, porbahullott az ó-görög kultúra minden dicsősége is. A görög államok útját követi Európa akkor, amikor a háború utáni európai államok versengést folytatnak a hegemóniáért, az ó-görög államok útját járják a magyarországi felekezetek, amikor az elsőbbségért versen­genek. Ne feledje Európa, hogy a mai időknek is megvannak a maga macedónjai és gondoljon arra, hogyha az orosz birodalom helyén keletkezett új állam az alakulás küzdelmem túlesik, ha visszatér az emberi bölcsesség és ember­szeretet útjára, az itt felbuzduló ifjú állami élet ereje és lendülete végveszély­lyel fenyegeti egész Európa sorsát, de ne feledje Magyarország se, hogy megvannak a mi macedónjaink is, akik felkészülve várják a pillanatot, hogy erre a szerencsétlen országra lecsapva elpusztítsák mindazt, ami magyar. Magyar lelkem minden aggódó érzésével kérek ezért mindenkit, küszö­bölje ki lelkéből a felekezeti gyűlölség vészthozó érzését, rejtse hüvelyébe vissza a már-már kihúzott kardot s megbékélt lélekkel, törhetetlen és minden egyéb érzést uraló elhatározással csak azon munkálkodjék, hogy eljuttassuk

Next

/
Thumbnails
Contents