Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1924–1930

1929. május, rendkívüli

7 kérdésnek tisztázására, nem kívánja-e a főgimnáziumot is a kerület H—15. tulajdonába átadni? 12. Világi főjegyző jelenti, hogy az aszódi főgimnázium új épületének felépítésére az elnökség a szükséges lépéseket megtette és reményünk van rá, hogy az épület építése Schulek János műépítész pályanyertes tervei alapján megkezdhető lesz. Egyúttal jelenti, hogy az egyházkerületre ebből az építke­zésből előre láthatólag nem fog teher háramlani. Örvendetes tudomásul szolgál. 13. Az iskolai bizottság elnöke, Dr. Szigethy Lajos igazgató beterjeszti a középiskolai tanárok szolgálati szabályzatának egyetemes tervét és ismerteti a kerületi iskolai bizottságnak a szabályzatra vonatkozó kívánságait. A közgyűlés a szabályzatot a következő módosításokkal fogadja el: a 6. § úgy módosítandó, hogy a tanári állásokra benyújtott pályá­zatokról a választást megelőzőleg a püspökhöz jelentés teendő, hogy mint a lelkészválasztásoknál, a pályázók ellen megtehesse ki­fogásait. A választásban a tanári kar véleményes javaslatának meghallgatása után az iskolafenntartó végérvényesen dönt. A 21. § a ref. egyháznak velünk szemben való intézkedése szerint és annak megfelelőleg a viszonosság elve alapján fogalma­zandó meg. A középiskolák felett az intézkedés és felügyelet joga első fokon az iskolafenntartót illeti meg. Hogy ezt a jogot milyen bi­zottság és testület vagy megbízott útján gyakorolja, arra nézve az illető iskolafenntartóra érvényes szabályrendelet intézkedik. Végül a szabályrendeletben kimondandó, hogy ez a szabályzat megfelelő alkalmazással a leánytanítóképző-intézetekben, a polgári iskolákban és a fiú- és leányközépiskolákban egyformán érvényes. Ez a közgyűlési határozat az egyetemes egyházhoz felterjesz­tendő. 14. A középiskolai tanfelügyelőnek az oktatófilm-előadások látogatására vonatkozó előterjesztésére a közgyűlés kimondja, hogy idevonatkozó eddigi határozatát fenntartja, mely szerint a jövő­ben is az illető középiskolák tanári karára bízza annak elhatározá­sát, hogy mely oktató filmelőadásra kívánja az ifjúságot elvezetni. .15. Középiskolai tanfelügyelő javasolja, hogy a játékdélutánokat a köz­gyűlés ne tegye kötelezővé, hanem azoknak eddigi módon való fenntartását bízza az iskolafenntartók belátására. A ker. közgyűlés a javaslatot, arra való tekintettel, hogy a múlt évi egyetemes közgyűlés határozata alapján a harmadik tornaóra úgy is beállítandó, elfogadja.

Next

/
Thumbnails
Contents