Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1924–1930
1928. október
59 A kulturális előadások összes száma az egyházkerületben: 745. Az egyházmegyék közül első helyen áll Arad—Békés, utána Pest felső egyhm. következik; előbbi 160, utóbbi 159 előadással. A legkevesebb ilyen előadás volt Csanád—Csongrádban: 70, Pest közép egyházmegyében 49. Az egyházközségek közül első helyen áll Békéscsaba 99 előadással. Utolsó helyen állnak: Mezőberény, Battonya, Csorvás 1—1 előadással és Kondoros, Mezőtúr, Pitvaros, Szentes és a Rákóczi-úti egyház, ahol egyetlen ilyen kultúrális előadás sem volt. Népmüvelődési előadások és tanfolyamok, melyeket lelkészeink, tanáraink és tanítóink az állami népművelési tevékenység keretei között tartottak. Ezek száma az egész egyházkerületben: 1547. E tekintetben a Pestvármegyei egyházmegyék vezetnek. Első helyen áll a Pestvármegyei közép egyházmegye 780 előadásával, vagyis több előadás volt ebben az egyházmegyében, mint a többi hat egyházmegyében (757) együttvéve. Békésben 169 ily előadás volt, míg a legkevesebb (48) a Csanád—Csongrádi egyházmegyében volt. A községek közül első helyen áll Pilis. Ha a belmissziói, a kultúrális és a népmüveléssel kapcsolatosan megtartott előadásokat összegezzük, a következő kép tárul elénk: Arad—Békésben volt összesen . . . 510 előadás Békésben 672 előadás Budapesti egyházmegyében .... 609 előadás Csanád—Csongrádon 306 előadás Pest felső egyházmegyében .... 759 előadás Pest közép egyházmegyében .... 1056 előadás Pest alsó egyházmegyében .... 521 előadás Mind a liárom irányban tartott előadások végösszege: 4423 előadás. Első helyen áll Pest közép 1056 előadással. Második helyen Pest felső egyházmegye 759 előadással. Ennek az a magyarázata, hogy ez a két egyházmegye különösen erősen kapcsolódott be az állami népművelési tevékenységbe. Nagyon bölcsen és nagyon okosan tették, mert az mindegy, hogy az előadásokat hol tartjuk, a fontos az, hogy mi tartsuk. Evangéliumi világnézetünket mindenütt érvényesíthetjük s az ekként megtartott előadások után még megfelelő tiszteletdíj is jár, melyet részben az állam, részben a törvényhatóságok folyósítanak. Az előadások összes száma 4433. A népmüveléssel kapcsolatosan megtartatott 1547, az egyházkerület területén, de nagyon sok olyan község van, ahol lelkészeink és tanítóink e téren buzgó és aktív szerepre vállalkoztak. Ha csak a bejelentett számot vesszük is alapul, akkor is közel 18.000 (tizennyolcezer) pengő fizettetett ki ezen előadások megtartása ellenében tiszteletdíj címén. V Ha az összes előadásokat vesszük számba, akkor az egyes egyházközségek így következnek egymásután: első Pilis, azután Békéscsaba, majd Tótkomlós és Alberti következnek 200-nál több előadással. Pilis és Alberti lelkes tanítóinak a népmüvelés terén kifejtett buzgóságuk emelendő ki, ahol mindegyik valóban nagy munkát végzett. Rákoskeresztúr (157), Budapest—Fasor 160, Acsa 149, Soltvadkert 130, Szarvas 121, Orosháza 115, Anrbrózfalva 161 előadással szerepel a kimutatásban, a többi egyházközségek százon alul vannak. Meg kell azonban azokat az egyházközségeket is említenem, ahol oly kevés volt az előadások száma, ami szinte a semmivel határos: Budapest—Rákóczi-út 1, Szentes 5, Domony 4, Nyáregyháza 1. A fel nem sorolt egyházközségek területén 15 és 30 között váltakozik egyházközségenként az előadások száma. Mielőtt az előadások összegezéséből a következtetést levonnám és javaslataimat előterjeszteném, ismertetni óhajtom azokat az adatokat, melyek a helyi L.-Sz-nek és a velük karöltve dolgozó ev. egyháztársadalmi szervezetek lefolyt évi szociális irányú tevékenységére vonatkoznak. A szociális segélyezés terén kifejtett munkában az egyes egyházközségek az alábbi sorrendben következnek egymásután. 1. Budapest Deák-téri magyar 9900 P