Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1924–1930

1927. szeptember

% 67 III. Függelék. Jegyzőkönyv, felvétetett a bányai ág. hitv. ev. egyházkerület lelkészegyesületének Budapest, 1927. szeptember hó 14-én tartott évi rendes közgyűlésében. Jelen voltak: Kovács Andor elnök, Dr. Raffay Sándor püspök, Dr. Kovács Sándor Kemény Lajos, Bartos Pál, Bakay Péter, Tomcsányi László, Dr. Br. Podmaniczky Pál, Gaudy László, Rimár Jenő, Lamnek Vilmos, Ruttkay Miklian Gyula, Tátrai Károly, Rohály Mihály, Nandrássy Elek, Szeberényi Zoltán, Id. Kiss Kálmán, Magócs Károly, Brosko G. A., Törteli Lajos, Jeszenszky János, Schultz Aladár, Csaba Gyula, Vitéz Lajos, Kron Ferenc, Kálmán Rezső Kelló Gusztáv, Bánszky György, Liptay Lajos, Dr. Szlávik Mátyás, Bezegh Sámuel, Bárdi Ernő, Dr. Mikler Károly, Dr. Szeberényi Lajos, Morhács Márton, Saguly János, Draskóczy Ede, Sárkány Béla, Bódy Pál és Fürst Ervin. 1. Az Isten felséges adománya kezdetű ének eléneklése után Kovács Andor elnök buzgó imádsággal és irásolvasással a gyűlést megnyitja, üdvözli Dr. Raffay Sándor püspök urat, az egyesület megjelent tagjait; a jegyzőkönyv vezetésére felkéri Fürst Ervin missziói lelkészt, hitelesítésére pedig Kálmán Rezső és Bartos Pál lelkészeket. 2. Napirend előtt Landgráf János felhívja a lelkészek figyelmét az evangélikusok gazdasági szövetkezetére és felkéri őket, hogy látogassák meg az újonnan berendezett üzletet. 3. Dr. Mikler Károly jogakadémiai dékán az egyetemes nyugdíjintézeti szabály­rendelettervezet alapelveit ismerteti. Az értekezlet többek hozzászólása után előadónak az előadásért hálás köszönetet mond. 4. Bárdi Ernő a belső fegyelmezés kérdéséről tartott tanulságos, a tagok érdek­lődését lekötő felolvasást, melyért a közgyűlés köszönetét fejezi ki az előadónak. 5. D. Kovács Sándor „Paróchiális jog" cím alatt fejtegeti, hogy a paróchiális jog csak a gyülekezettel egyetértésben és a törvény keretei között gyakorolható. A magas színvonalú előadásért a közgyűlés hálás köszönetet mond. 6. Kemény Lajos az igehirdetésnek rádión való továbbításáról tart előadást és kifejti, hogy az nem ellenkezik az evangéliumi felfogással, a kor követelményeinek teljesen meg­felel, de ezügyben egyetemes rendelkezést kíván s azért az ügyet az egyházegyetem hatáskörébe utalja. 7. Magócs Károly „A püspök lelkészsége és székhelye" címen tartott szabadelőadást. Fejtegette, hogy a földreform útján kapott püspöki birtok lehetővé teszi, hogy a zsinat a jövőben olyan törvényt hozhat, mely szerint a püspök nem lesz parochus s így mentesítve lesz a lelkészi hivatal gondjaitól; esetleg egyetemes püspökség felállítását is megvalósíthatja. Előadónak a közgyűlés köszönetét fejezi ki. 8. Noszkó István felveti azt a gondolatot, hogy az egyházközségek részéről fizetendő nyugdijintézeti alapítási díj helyett, az adócsökkentési államsegély megfelelő hányadát használják fel. Az egyhm. elnökségi értekezlet figyelmébe ajáltatik. 9. Kelló Gusztáv indítványozza, hogy az egyetemes egyház az illetékes minisztériumban a hadi özvegyek ellátmányának felemelését szorgalmazza. A javaslathoz a közgyűlés hozzájárul. A tárgysorozat többi pontja az idő előrehaladottsága miatt a jövőévi közgyűlésre halasztatik. Elnök a közgyűlést buzgó imádsággal bezárja. Kmf. Kovács Andor elnök. Kálmán Rezső Bartos Pál • hitelesítők. *5 Fürst Ervin jegyző.

Next

/
Thumbnails
Contents