Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1924–1930

1927. szeptember

64 A múltévben az egyetemes gyámintézet útján kerületünkből a következők részesül­tek segélyben: Gyula nagyszeretetadomány: 2650 P, Gyón 240 P, Tápiószele, Óbuda, Galgagyörk 80—80 P. A Gustáv Adolf-Egylettől: Mezőtúr, Tápiószele, Kispest, Vácz, Mende 200—200 P. Serleggyüjtés: 143 P, kapta az aszódi ker. leánynevelőintézet. Ekkép tehát az egyetemes gyámintézettől és ennek közvetítésével a Gustáv Adolf-Egylettől kaptunk 4272 pengőt. Adtunk 1586 pengőt. Meg kell még jegyeznem, hogy a turnus értelmében a múlt­évben a mi kerületünk kapta a nagy szeretetadományt, ami önmagában véve is 2650 pengőt tesz ki. Ami most már a múltévi gyűjtés áldozatos munkáját illeti, a kapott értesülések alap­ján előre látya, hogy ismét nagyon is a színvonalon alul maradunk, Dr. Pesthy Pál elnök­társammal egyetértve, május havában kibocsátottuk, az iskolásgyermekek által pünkösd­hetében eszközlendő házankénti gyűjtő-íveket. Csodálatos valami! Magam sem értem. De mégis értem! Ennek megvolt az eredménye. A sok közül egy eset. 10.000 lelket számláló egyház egészévi gyűjtésének, offertóriumának a végösszege kitesz 9—10 pengőt. Ugyanab­ban az egyházban, ahol a lelkész, felügyelő, gondnok, sok tanító nem tudott gyűjteni úgy­szólván semmit, az elnökség-kibocsátottá íven az iskolások négy nap alatt 53 pengőt gyűj­töttek egy buzgó hitoktató vezetése mellett. És mélyen tisztelt Közgyűlés, elszomorító, de majdnem mindenütt ezt a közönyt kell látnunk. . Nem tudom, de a négy év alatt tapasztalt közöny, mely a mi bányakerületünkben a gyámintézettel szemben hosszú évtizedeken át megnyilatkozott és most is még észlelhető, abban leli a magyarázatát, hogy a 60.000, 30.000, 24.000, 10.000, 4000 lelket számláló gyü­lekezet nyomort nem ismlrvén, elve : nem kérek, de nem is adok, az adakozás jókedvé­ből nem kér, az adakozás és segélyujtás erényét olcsó áron, verseny nélkül azoknak engedi át, azon elven, ahogy elhangzott a szó: „Mi nem kérünk senkitől — de nem is adunk senkinek " Az egyetemes gyámintézetnek az egyetemes jegyzőkönyvhez csatolt jegyzőkönyvét sok lelkész és felügyelő talán el sem olvasta. A gyűjtésekből megállapítható, vannak kis egyházak, hol a gyűjtés lélekszám szerint 16—20 fillért eredményezett, ezzelszemben nagy egyházakban alig 1—2 fillér esik egy lé­lekre. Vannak egyházak, hol a gyűjtőíveken a felügyelők, gondnokok, az intelligens csalá­dok egyetlenegy fillérrel sem szerepelnek. Nem lettek felkeresve, nem lettek megtisztelve. Innen, ebből következtetem, hogy hiányzik a gyámintézet iránti meleg érdeklődés. Reménylem, bizakodom, jövőben e bajon is segítve lesz. Ezévi munkálkodásunk eredménye tehát a múltévieket jóval túlszárnyalja. Ezért hála­telt szívvel áldjuk a lelkeket átható, éltető isteni kegyelmet, a kegyes adakozóknak és a gyámintézet munkásainak meleg köszönetet mondunk Különös elismerés illeti a budapesti főgimnázium ifjúsági gyámintézet vezetőjét, Bereczky Sándor testvérünket. Ifjakalkotta kis seregével, mint annakelőtte is, úgy a múltévben Gyűjtésünk eredménye: Az egyházmegyei gyámintézetek bevételei: p. Arad-Békés Békés Budapest Csanád—Csongrád Pesti alsó Pesti felső Pesti közép • Pesti főgimn. ifjús. egylet Kerületi offertórium 272.— 1663.64 980.73 563.— 570.— 431.­693.14 767.58 113,06 Főösszeg ... 6080.67 3330.15 P-vel több, mint a múlt évben.

Next

/
Thumbnails
Contents