Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1924–1930
1924. szeptember
26 17—22. 17. Az iskolai bizottság beterjeszti a két polgári iskola tantestületének az állami polgári iskolák Rendtartási Szabályzatára vonatkozó véleményes javaslatát. A kerületi közgyűlés a véleményes javaslatot az Egyetemes Tanügyi Bizottsághoz azzal a kéréssel terjeszti fel, hogy e Rendtartás, úgyszintén a középiskolai rendtartás is, egyházi autonómiánknak megfelelőleg átdolgoztassék; s ezen átdolgozott rendtartások az evangélikus irányú nevelést lehetőleg kidomborítsák. 18. Az iskolai bizottság javaslatára a kerületi közgyűlés felterjesztést intéz az egyetemes közgyűléshez az iránt, hogy a főgimnáziumok fenntartó hatóságaira kirótt fenntartói hozzájárulások összege az egyetemes egyház közbenjárása mellett az eddiginél méltányosabban és arányosabban állapíttassák meg. 19. Az iskolai bizottság beterjeszti a szülői értekezletre vonatkozó tantestületi jelentéseket. A kerületi közgyűlés a jelentéseket felterjeszti az egyetemes közgyűléshez; egyébként pedig ezen értekezletek megtartásának kérdését, a helyzetnek megfelelő intézkedés céljából, a tanári testületek belátására bizza. 20. Az iskolai bizottság beterjeszti a jóltevők emlékét megörökitő hálaünnepekre vonatkozó tantestületi javaslatokat. A kerületi közgyűlés kívánatosnak látja, hogy az emlékünnep február második szombatján tartassák meg; különben pedig az indítványt az összes intézetekben eszközlendő egyöntetű eljárás céljából az egyetemes közgyűléshez terjeszti fel. 21. Az iskolai bizottság bemutatja a főgimnáziumok igazgatóinak a cserkészetre vonatkozó jelentéseit. A kerületi közgyűlés a jelentéseket örömmel veszi tudomásul s azokat azzal az indítvánnyal terjeszti fel az egyetemes közgyűléshez, hogy az evangélikus cserkészek felváltva egy-egy iskola székhelyén vegyenek részt a cserkészünnepélyeken és alkalomadtán közösen táborozzanak; a lelkészek és vallástanárok pedig a cserkészek mozgalmát tőlük telhetőleg támogassák. 22. Az iskolai bizottság bemutatja a bányakerületi tanítóegyesület alapszabályait.