Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1924–1930

1926. október

10 tizmus erős, megálló, öntudatos egyéniségeket nevel s ilyenekre ennek a magában álló s külső és belső ellenségektől folytonosan ostromolt országnak állandóan nagy szüksége van. Ezért aki Magyarországon a protestantizmust gyöngíti, a nemzetet gyöngíti, aki pedig erősíti, magát a nemzetet erősíti. Ha 400 év távolságából csak szomorúság integet felénk, úgy 250 év távolságából viszont vigasztaló fény sugárzik reánk. Ekkor szabadult meg a gályára eladott 41 szegény magyar protestáns vértanú közül az a 26, aki borzalmas szenvedések után is Isten megtartó kegyelméből életben maradt. De Ruyter holland admirális rabszabadító cselekedete ugyanazt az emberséges evangéliumi lelkületet tükrözteti elénk, mely ma is gyermekvonatok járatásával igyekszik a gondok gályáján vergődők lelkének bilincseit letördelni. A nemes holland admirális emléke legyen áldott közöttünk örökre, a gályarabokról pedig, mint az evangéliumi egyház vértanúiról, emlékezzünk hálával és kegyelettel. Időszerűnek tartom névszerint is felsorolni azt a 12 férfiút, akiket a balhit hatalmi tébolya a Krisztus nevében a bányai kerület lelkészei és rektorai közül gályára kárhoztatott. Tiszteljük meg emléküket azzal, hogy ünnepélyes felállással hallgassuk meg nevüket. Gócs Mihály kálnói, nógrádmegyei lelkész, akit 71 éves kora dacára gyalogosan, láncokban hajtottak a gályára. Útközben Áverza közelében szenvedéseibe belehalt s temetetlenül hagyták az útfélen. Lányi György korponai rektor Nápoly közelében szerencsésen elszökött és rettentő szenvedések után Németországba menekült. Leporini Miklós poltári lelkész, akit De Ruyter szabadított ki a gályáról. Mazari Dániel tamási lelkész a gályarabságban, Sirakusában halt meg. Utolsó szavai voltak: „A nemes harcot megharcoltam, pályafutásom bevégeztem, a hitet megtartottam". Nikléczi Boldizsár alsósztregovai lelkész, aki Nikléczi Sámuel újbányái lelkésszel együtt De Ruyter-nek köszönhette kiszabadulását. Paulovits Mihály turócszentmártoni rektor a sok szenvedéstől kimerülten a gályán halt meg s tetemét a tengerbe dobták. Simonides János breznóbányai rektor Nápoly közelében megszökött és sok viszontagság után Németországba menekült. Steiler Tamás besztercebányai rektor, akit De Ruyter szabadított ki. Trifkovits János lesti lelkész, aki hat nappal a szabadulás előtt a szenvedésekben meghalt. Utolsó szavai voltak: „Jövel Uram Jézus!" Turóczi Vég András füleki lelkész aggastyán kora dacára is megérte a kiszabadulás örömét. Mint tizenkettediket említem meg Masznicius Tóbiást, aki kerületünkben született és később is abban működött, de elfogatása idején illavai segédlelkész volt. Útközben kiszabadult és sok szenvedés után Németországba jutott, majd visszatért s haláláig lelkészkedett. Legyen e szenvedő hithősök emléke örökké áldott. Példájuk századok távolából is intve, biztatva és kötelezve szól hozzánk, hogy a wormsi hős tiszta evangéliumi hitét, bátor megállását, törhetetlen hűségét megtartsuk és hagyjuk szent örökségül a mi fiainknak. A gályarabok emlékezetét pedig val-