Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1924–1930

1925. szeptember

59 II I. Függelék. JEGYZŐKÖNYV. Felvétetett a bányakerületi ág. hitv ev. Lelkészegyesület 1925. szept. 23-án Budapesten tartott gyűlésén. Jelen volt: Kovács Andor esperes, elnök, dr. Zsigmondy Jenő bányakerületi fel­ügyelő, dr Raffay Sándor püspök és a lelkészegyesületi tagok. 1. Kovács Andor elnök buzgó imában Isten áldását kéri a gyűlés munkájára. Szere­tettel üdvözli a megjelenteket s a gyűlést megnyitódnak jelenti ki. A jegyzőkönyv veze­tésére felkéri Bánszky György lelkészt. 2. Kovács Andor elnök felkéri dr. Varsányi Mátyás budai lelkészt, hogy belmissziói tervbevett előadását megtartsa. Dr. Varsányi Mátyás az evangélikus öntudatról, ennek fejlesztése és érvényesítése jelentőségéről, valamint eszközeiről és módjairól értekezik. Jelenlegi, a többi egyházzal szemben fennálló minoritásunk — úgymond — sok kishilű egyházias önérzetére és öntu­datára sokszor döntő kihatással van, fokoznunk kell tehát törekvéseinket minden erőnk megfeszítésével az evangélikus öntudat fentartására és emelésére, mert: valamely egyház ereje nem híveinek sokaságában, hanem öntudatában és az ebből következő hithüségben van. Amint a gránitszikla atomjait a kohézió, akként egyházunk híveit az öntudat tömörítheti törhetetlen egységbe. — Öntudatunknak megdönthetetlen alapja van: egyházi tanrend­szerünk igazságai a biblia örökigazságai; a Confessio Augustána-ban nincs elhallgatni való; Luthernél nagyobb egyéniséget nem tud felmutatni a világtörténelem. Munkánkat minden irányban folytatnunk kell, kiemelkedő jelentőségű azonban az ifjúság körében végzendő munkánk. Hatalmas segítőeszköz e célunk elérésében a jó tankönyv, amelynek iránya határozott, evangélikus öntudatra nevelő. A Luther-kultusz fokozottabb művelésére van szükségünk: célravezető lenne a reformáció történelmi jelentőségű helyeinek csoportos felkeresése is. Dr. Szeberényi Lajos Zs. reámutat a jelenségekre, amelyek igazolják, hogy „meg­döbbentő fanatizmussal" dolgoznak ellenünk. Számszerinti kisebbségünket sok oldalról kihasználni akarják. A tankönyvek közül különösen egy olvasókönyvnek kiadását látja szükségesnek. Kovács Andor elnök fejtegetése az előadás tárgyával kapcsolatosan odairányul, hogy mit tehetünk az evangélikus öntudat fejlesztésére az egyszerű emberek között? Megszív­lelésre ajánlja e kérdés jelentőségét, minden lelkésztestvérnek a saját gyülekezetére vonat­kozólag. Helyesli a németországi reformáció emlékezetes helyeinek — alkalmatos időben való csoportos felkeresését. A lelkészegyesület nevében dr. Varsányi Mátyásnak tanulságos, hatásos előadásáért köszönetet mond. Dr. Raffay Sándor püspök: Finnországi példákkal mutat rá arra, hogy miképpen kell a lelkésznek saját öntudata érvényesítésére s annak fejlesztésére törekednie. Nálunk is hatalmas tényezővé lehet tenni az öntudat fejlesztésére a házi istentiszteletet; a hívek gyakrabban jönnek el a lelkészhez, ha a lelkész is eljár a hívekhez; a hivek láto­gatása fokozza az istentiszteletek látogatottságát. Kívánatos, hogy istentiszteleteinknek eredeti, karakterisztikus, egységes formája legyen valamennyi egyházközségünkben. Bár­milyen legyen is a vallástankönyv, figyelmünk mindig oda irányuljon, hogy vallástanításunk alapja a biblia legyen. Az evangélikus öntudat érvényesítésére, valamint az összetartás fejlesztésére alkalmas a Luther-Szövetség, amely próbaköve az evangélikus öntudatnak és ügybuzgóságnak is. A gyűlés Dr. Varsányi Mátyás előadásával kapcsolatosan határozatilag kimondja, hogy az Egyetemes Tanügyi Bizottság megkeresendő hiánypótló uj vallástankönyvek, nevezetesen pedig vallásos szellemű olvasókönyvről való gondoskodás céljából.

Next

/
Thumbnails
Contents