Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1918–1922
1918. szeptember
91 Aszódon a vörhenyjárvány miatt november és december havában szünetelt a tanítás; a mulasztottakat úgy pótolta a testület, hogy a húsvéti szünetet megrövidítette s az általános szénszünet alatt is tanított. Az iskola élete, fegyelmi és tanulmányi tekintetben teljesen megfelelő volt. A tanítványok közül tandíj- és ellátási kedvezményben 7 növendék részesült, azonkívül a Scholtz- és Králikféle alapítvány kamatait 3 növendék élvezte. Jutalomban 12 tanítvány részesült. Jótékony célokra 1489 K-t gyűjtöttek, egyúttal hadi kézimunkákat is készítettek. Budapesten a testület két tagja van katonai szolgálatban; a távollevők teendőit helyettes tanerők végezték. Az iskola életében örvendetes eseménynek tekinthető, hogy az iskola felügyelőjévé br. Radvánszky Albert választatott meg. Elhunyt az intézet nyugalmazott igazgatója Falvay Antal, aki 30 évig állott ez iskola élén és felvirágoztatásában jelentékeny része volt. Tandíjkedvezményben 52 növendék részesült, jutalomban és ösztöndíjban pedig 17. Jótékony célokra 4428 K-t gyűjtöttek. Itt is nagy buzgósággal készítettek hadi kézimunkákat. Mindkét iskolában értékes és buzgó munka folyt a vallásos, hazafias szellemű nevelés és tanítás szolgálatában. Mindkét intézet vagyona is jelentékenyen gyarapodott új alapítványokkal. Aszódon Podmaniczky Géza báró és neje, sz. DegenfeldSchomberg Berta grófnő aranylakodalmuk alkalmából 20.000 K-ás alapítványt tettek; Esztergály Dezső és neje sz. Kovácsy Camilla pedig 1000 K-ás alapítványt. Budapesten a növendékek a Scholtz Margit alapot 5288 K-val 7000 K-ra növelték, a Windt József alap pedig 300 K-ra növekedett. Polgári leányiskoláink átmeneti időt élnek. Azt tapasztaljuk, hogy a legutóbbi időkben leánynövendékeink egyre nagyobb számban iratkoznak be a gimnáziumokba. Kerületünk öt gimnáziumában az elmúlt tanévben a leánymagántanulók száma már 183-ra növekedett. Az általános óhajoknak engedve a budapesti testvéregyházak képviselőtestülete elhatározta, hogy a polgári leányiskolát 1919. szept. 1-től kezdve leánygimnáziummá fejleszti. Aszódi iskolánk is előreláthatólag ebben az irányban fog fejlődni. B) Jelentés a szarvasi tanítóképzőről. Az intézőbizottság jelentése a kerületi gyűlés jegyzőkönyvében teljesen közöltetik. Itt csak elismeréssel említhető meg, hogy a tanári testület a háborús viszonyok nehézségei között is áldozatkész önzetlenséggel teljesítette nehéz feladatát.