Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1918–1922

1918. szeptember

47 érzik legjobban, a segélyezésnél a következő irányelveket követte: 10. 1. Minden 6000 K-án alúli javadalmazású lelkész részére juttatott 200—200 K-át, 2. a tisztán készpénzjavadalmazásu lelkésznek ehhez 100— 100 K-át, 3. Minden családos lelkésznek, aki állami családi pótlék­ban nem részesül a fenti összeghez 100—100 K-át és végre 4. A nehéz viszonyok között élő lelkészeknek mindazonfelül 100—100 K-át. Méltányosnak tartotta ezt a ker. elnökség azért is, mert a mai viszonyok között, sok magasabb javadalmazású lelkész sokkal nyomorúságosabb körülmények között kénytelen élni, gyermekeit neveltetni, mint sok kongruás lelkész. A vallás- és közoktatásügyi miniszter úr a kongruát és állami korpótlékot élvező, valamint a 3000 korona tisztán lelkészi java­dalmat meg nem haladó lelkészek részére, személyhez kötött és családi állapottól függő ruházatbeszerzési segélyt engedélyezett már a mult évben is, amely segélyből lelkészeink nagyobb része személyre szólólag 500—500 K-át, egy-egy gyermek után 200—200 K-át kapott. Hasonlóképpen a kongruás segédlelkészek is, míg a nem kongruás segédlelkészek 300—300 koronát kaptak. Sokkal jelentősebb segélyben részesültek lelkészeink már a folyó évben, amidőn a családi pótlékra vonatkozó 1912. évi XXXV. t.-cikk az 1917. évi IX. t.-c.-kel a lelkészek és segédlelkészek egyes kategóriáira is kiterjesztetett s ennek következtében a lelkészek minden 24 éven aluli ellátatlan gyermek után évi 400 K, két közös háztartásban élő családtag után pedig évi 200 K családi pótlékban részesültek, illetőleg részesülnek. Ezenkívül továbbá a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr f. é. 104.266. sz. a. kelt leiratával közölte velem a m. kir. minisztérium­nak a ruházatbeszerzési segélyek engedélyezése tárgyában 1918. évi 2500. M. E.rendeletének a lelkészekre vonatkozó rendelkezéseit, amelyek szerint minden '3000 K-án aluli lelkészi javadalmazással bíró lelkész és 1000 K-án aluli javadalmazású segédlelkész igénnyel bír e segélyre, amely személy után 1000—1000 K, egy-egy gyermek után pedig 400—400 korona. E ruházatbeszerzési segély ügyében az intézkedés most van folyamatban. Amidőn e segélyekre vonatkozó leiratokat kézhez vettem, nyom­ban siettem úgy a magam mint különösen a sokféle súlyos anyagi gondokkal küzködő lelkésztársaim nevében a kultuszminiszter úrnak és általa a m. kir. kormánynak hálás köszönetemet kifejezni, de egyszersmind szükségét éreztem annak is, hogy emellett rámutassak, hogy a 3000 koronáig terjedő határ több oly lelkészt zár ki úgy a ruházatbeszerzési, mint a családi pótlék segélyből, akik nemcsak nehéz helyzetüknél fogva, de a teljesített nagy közérdekű munkájuk után arra méltán rászolgáltak, és különösen, hogy rámutassak arra, miszerint az így felállított kategória, szerinti segélyezés nem egy esetben méltánytalanságot idéz elő, mert megtörténik, hogy egy-

Next

/
Thumbnails
Contents