Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1918–1922
1921. október
6 I. Sajnos, hogy még ma is nemcsak fennáll, de főleg az élelmi cikkekről még fokozódott a már előbb is tűrhetetlen óriási drágaság. Ily körülmények között nem térhetünk ki ama erkölcsi kötelezettség elől, hogy kerületi tisztviselőinknek-az 1921. év végéig megszavazott drágasági pótlékát necsak továbbra is fenntartsuk, hanem a súlyos viszonyoknak megfelelően felemeljük, a mire nézve a pénzügyi bizottság javaslatát elő fogja terjeszteni. Tisztelt Közgyűlés! Bár még volna egy két oly aktuális kérdés, amelyet szerettem volna megnyitó beszédem kapcsán előterjeszteni, mégis számolok a viszonyokkal és nem akarom továbbra is a Közgyűlés drága idejét a magam részére igénybe venni. Nem fejezhetem be azonban beszédemet anélkül, hogy meg ne emlékezném szeretve tisztelt kedves elnöktársamnak a legközelebbi napokban bekövetkező 30 éves lelkészi jubileumáról és anélkül, hogy őt ebből az alkalomból közgyűlésünk nevében is a legmelegebben ne üdvözöljem. Rendes viszonyok között a papi pálya talán a legnyugalmasabb és leggondtalanabb pályák egyike, a mai viszonyok között, amikor a lelkészeknek a hitetlenség és vallási közönynyel kell szembeszállniok és amikor a súlyos megélhetési viszonyok folytán a mindennapi kenyér megszerzése, a család fenntartása és a gyermekek nevelésének gondja százszoros súllyal nehezedik reájuk, a papi pálya a legküzdelmesebb és legtöbb gondokkal járó pályák egyike lett. De ma is a falusi, vagy kisvárosi parochián folyó élet egy sima tó tükréhez hasonlít, amellyel szemben a fővárosi parochián és a püspöki hivatalban lezajló forgalmas élet a szélvihar által felkorbácsolt hullámos tengerhez hasonló. Raffay Sándornak sohasem lankadó bámulatos munkaereje nemcsak képes volt a lelkészi hivatalával járó kötelességeknek minden irányban megfelelni és a gondozására bizotí egyházkerületnek igazgatását erős kézzel vezetni és irányítani, hanem közegyházunk érdekében saját egyházunk körén kivül is a legáldásosabb és legsikeresebb tevékenységet kifejteni. A legmagasabb körökig terjedő összeköttetései, a felekezetek közötti jogegyenlőség és viszonosság elismerésére irányuló következetes és hajthatatlan akciója és egyházunk jelentőségének és nagy kulturális missziójának kellő világításba helyezése a legnagyobb mértékben emelte egyházunk tekintélyét; és a külföldi befolyásos hitsorsosainkkal való szorosabb érintkezésbe lépéssel egyházunknak oly nagy anyagi támogatást eszközölt ki, amelyért neki nem kevesebb elismeréssel és hálával tartozunk, mint maguknak az adományozóknak. Tisztelt Közgyűlés! Nem terjeszkedhetem ki bővebben Raffay Sándor elévülhetlen érdemeinek méltatására, meg lévén győződve arról hogy aki irigység és rosszakarat nélkül itéli meg már eddig is elért nagy sikereit, készséggel fogja leróni neki a teljes elismerés és hála adóját. És ezért azt hiszem a t. Közgyűlés lelkes helyes-