Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1918–1922

1920. október

«V 4 1. A turóci egyházmegyéből: senki. A zólyomi egyházmegyéből: Csipkay Károly felügyelő. Mint tanitó-képviselő : Laczö Lajos. Az aszódi főgimnázium részéről: Dr. Osvát Gedeon igazgató. A besztercebányai főgimnázium részéről: senki. A békéscsabai főgimnázium részéről: Dr. Reil Lajos igazgató. A budapesti főgimnázium részéről: Dr. Haberern J. Pál felügyelő és Dr. Hittrich Ödön igazgató. A szarvasi főgimnázium részéről: Sasskó Samu igazgatóhelyettes. A szarvasi tanitóképzőintézet részéről: Terényi György h. igazg ' Mint az egyházkerület tisztviselői: Dr. Szelényi Aladár, Dr. Wágner Géza és Dr. Szigethi Lajos kerületi törvényszéki birák, . Broschko G. Adolf ker. levéltáros, Bendl Henrik ker. pénztáros, Sárkány Béla ker. egyh. főjegyző, Dr. Liedemann Frigyes ker. vil. főjegyző, Dr. Scholtz Oszkár ker. vil. aljegyző és Bezegh Samu püspöki irodavezető. 1. A közgyűlés tagjai az Isten házában gyülekezvén, meghallgatták Chugyik Pál aszódi lelkésznek szép gondolatokkal gazdag beszédét és buzgó imáját Ezután a közgyűlés tagjai az ülésterembe vonultak, ahol Dr. Zsigmondy Jenő kerületi felügyelő a következő beszéddel nyitja meg a kerületi közgyűlést: Tisztelt Közgyűlés! Midőn a viszonyok által ránk kényszeritett két évi szünet után tisztelettel és örömmel üdvözölném egyházkerületünknek a mai ülésen egybegyűlt küldötteit, hogy újra felvegyük az alkotmányunk által előirt közigazgatási teendőink megszakadt fonalát, mégsem tehetem ezt egyúttal szivemet és lelkemet betöltő mély fájó érzés nélkül. Mert ha végigtekintek a megjelentek megritkult sorain, ugy érzem magamat, mint az a családapa, akit a kérlelhetetlen balsors megfosztott nemc'sak szeretett családtagjai nagy részétől, hanem azokkal együtt hosszú és fáradságos munkája árán teremtett alkotásaitól is. Mivé lett szép, nagy és hatalmas bányakerületünk, amely ugy északon, mint délen elvesztette legnépesebb- és legvirágzóbb egyházközségeit és híveinek százezreit! De nemcsak a vezetésemre bizott egyházkerület válságos megcsonkítását siratom. Ezen nagy veszteség és az efölött érzett fájdalom valósággal eltörpül ama mérhetetlen hazafiúi mély bánat mellett, amely az édes hazánkat a diadalmas ententehatalmak részéről ért igazságtalan, kíméletlen és kegyetlen bánásmód felett, kell, hogy minden jó és igaz hazafi lelkét betöltse. És önkéntelenül is felvetődik elménkben az a kérdés: hát mivel érdemeltük meg mi magyarok azt, hogy épen velünk szemben jártak el legirgalmatla-