Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1918–1922
1918. szeptember
121 nak azt a javaslatát is, hogy 1918. január 1-től kezdődőleg 99 dr. Varsányi Mátyás püspöki másodlelkésznek 600 kor. háborús segélyt szavazzon meg, és pedig azzal, hogy ez az összeg is havi részletekben lesz a másodlelkésznek kifizetendő. Tekintettel továbbá arra, hogy a püspöki irodavezető kétségtelenül azért nem részesül azokban a segélyekben, amelyekben az állam a többi lelkészeket részesíti, mert a vallás- és közoktatásügyi minisztérium illetékes ügyosztálya nem tudja, hogy a püspöki irodavezető szintén lelkész: a kerületi közgyűlés felterjesztést intéz a vallásés közoktatásügyi miniszterhez, kérve, hogy az irodavezető részére ugyanazokat a segélyeket utalja ki, mint amelyekben az állam a többi lelkészeket részesíti. Minthogy pedig célszerűnek mutatkozik, ha a püspöki irodavezető és másodlelkész más elnevezést kapjanak, a ker. közgyűlés végül felkéri a püspököt, hogy az erre, valamint a munkaerők uj beosztására vonatkozó javaslatait a jövő évi közgyűlés elé terjeszteni szíveskedjék. 100. A pénzügyi bizottság bemutatja a besztercebányai egyház kérvényét, amelyben a főgimnáziumi költségek fedezésére továbbra is 1500 kor. segély megszavazását kéri. Tekintettel arra, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter az egyházzal szemben a szerződésileg magára vállalt kötelezettségének, hivatkozással a háborúra, eleget nem tett, a kerületi közgyűlés a pénzügyi bizottság javaslatának megfelelően a besztercebányai egyháznak az 1500 kor. segélyt az 1919-ik évre is megszavazza. 101. A pénzügyi bizottság jelentéséből a kerületi közgyűlés sajnálattal állapítja meg, hogy az arad—békési egyházmegye az 1918. évi április hó 25-iki rendkívüli közgyűlésének a cathedraticum újbóli szedése tárgyában hozott határozatát megfellebbezte. A jogorvoslattal megtámadott határozatát a kerületi közgyűlés ugyanis abban a reményben hozta meg, hogy a kerület egyházmegyéi méltányolni -fogják a kerület nehéz pénzügyi helyzetét, mely indokolttá tette a sürgős, az E. A. rendelkezéseinek talán nem egészen megfelelő intézkedését, különösen [tekintettel arra, hogy a kerület a folyton fokozódó drágaság következtében az általa fenntartott két iskola szükségleteit egyébként fedezni nem tudta. A kerületi közgyűlés egyébként is úgy véli, hogy a többi egyházmegyék által tudomásul vett határozatával