Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1912–1918

1917. szeptember

nyozva, irodalmi úton fognak hozzá ezen nagy napok emlékezetessé tételéhez. Az egyetemes egyházi „Szeretetház-alap" és számos más, helyi vonatkozású, de az egv-egyetemes krisztusi parancsnak a szeretetnek szolgálatába állított kisebb-nagyobb alkotás fogja hirdetni ezen ünneplésünknek nagy jelentőségét. Ügy legyen! Egyházunk belső vallásos életét illetőleg a beérkezett jelentések elég kedvező eredményt tüntetnek fel. A világháború szörnyűségei megnyitották a szíveket nemcsak a félelemnek és bánatnak, hanem a hitnek és Istenben való bizodalomnak is. Istentiszteleteink a múltnál látogatottabbak, az úrvacsorával való élés örvendetesen emelkedő. Új meg új helyekről van jelentésünk, hol vallásos estélyek, ifjúsági istentiszteletek behozatával növekvőben van az egyházi élet és a hitrokoni együvétartozandóság érzete. Itt is — mint előbb sokszor — nem tudom elég nyomatékosan hangsúlyozni annak szükségét, hogy ha egyházilag nemcsak vissza nem maradni, hanem örvendetesen előremenni akarunk, ifjúsági egyesületek, ének- és más egyházi jellegű egyletek létesítésével mindent el kell követnünk, hogy az egyház hívei már ifjúkoruk napjaiban is az egyház dolgaival cselekvőleg foglalkozzanak és ezáltal vallásos buzgóságukban megerősíttessenek. Híveink egyébként—csekély kivétellel — rendesen igénybe veszik egyházuk szolgálati szertartásait. A béke és egyetértés csak két helyen lett, illetőleg van még megzavarva: Mosócon, hol az egyházi énekeskönyv bevezetése körül merültek fel ellentétek és Kardoskúton, illetőleg Hódmezővásárhelyen, hol különben az egyházmegye elnökségének tapintata és erélye bizonyára létre fogja hozni a két fél között a békés, testvéri jó viszonyt. Mily mértékben nyilatkozott meg a jótékonyság és áldozatkészség a háborúval kapcsolatos különféle célokra való gyűjtésekben, arról beszámolnak részletesen az egyházmegyék közgyűlési jegyzőkönyvei, itt csak általánosságban az esperes urak jelentéseiből elismerőleg annyit kell említenem, hogy egyházaink nemcsak testületi minőségükben, hanem iskoláik, egyesületeik és tagjaik által is, anyagi erejökhöz képest, készséggel áldoztak mindenkor, a midőn a háború okozta sebek gyógyítására és a köznyomor enyhítésére hívtam fel őket. Amilyen elszomorító volt egyházközségeinkre nézve a mult évben a templomok harangjainak hadi célokra való átengedésére vonatkozó kormányhatósági rendelet, kétszeresen fájó érzéssel fogadták a közelebb kibocsátott azon második rendeletet, mely a tavaly meghagyott, s így kétszeresen kedves harangok rekvirálásáról rendelkezik. Ezeket is tehát, hacsak