Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1912–1918

1916. szeptember

19 jából ezeknek sorsáról megbízható adatokat beszerezni igye­kezzenek. U. e. jkv. 35. p. határozatához képest az iskolai bizottság elkészítette az egyházkerületi tanfelügyelők részére szóló út­mutatás tervezetét, a melyet tárgyalás végett az egyház­megyékben s az intézetek igazgatóságainak megküldtem azzal, hogy vonatkozó határozataikat közgyűlésünk elé terjesszék. U. e. jkv. 48. p. szerint felterjesztést intéztünk a vall. és közokt. miniszter úrhoz, hogy a szarvasi tanítóképzőintézet részére engedélyezett építési államsegélylyel kapcsolatban be­kívánt építési tervek, költségvetés és törlesztési tervezet be­mutatásának határidejét a háború befejeztétől számított egy évre meghosszabbítani szíveskedjék. E felterjesztésünkre a miniszter úr f. é. 36,169. sz. a. kelt leiratában a tervezetek bemutatásának határidejét 1917. évi márezius hó végéig meg­hosszabbította. U. e. jkv. 58. pontjához van szerencsém jelenteni, hogy a honv. miniszter úr Budapestre szólólag a budapesti cs. és kir. katonai parancsnokság útján Berényi Dániel ev. segéd­lelkészt tábori lelkészszé kinevezte. Több tábori lelkész kine­veztetését kieszközölnöm nem sikerült. U. e. jkv. 59. p. határozathoz jelentem, hogy a reformáczió emléknapja alkalmából a kerület területén tartózkodó kato­nák felterjesztésünkre e napra szabadságoltattak s templo­mainkba vezényeltettek. U. e. jkv. 75. pontjához jelentem, hogy a turóczszentmár­toni volt gimnázium alapjaiból létesített alapítványi ösztöndíj odaítélése tárgyában a kerületi elnökség az alapítólevél 9. p. e) alpontjában reáruházott jogánál fogva eljárván, tekintettel a turóczi egyházmegyei elnökség idevonatkozó javaslatára, a kiosztásra kerülő két ösztöndíj egyikét (évi 400 K) Dérer János turóczmegyei illetőségű I. éves pozsonyi theológusnak; a másikat Bibza Miloszlav turóczmegyei illetőségű IV. éves theológusnak, még pedig csak felerészbed (200 K), a menyiben nevezett theológus a tanév I. felének végén tanulmányait befejezte, szakvizsgálatot tett s az intézetet elhagyta. A m. évi egyet, egyházi közgv. 77. p. a. határozata értel­mében felhívtam az iskolaszékek elnökségeit, hogy mindazon állami iskolákról, a melyeknél a tanszemélyzetben felekezeti szempontból nagy aránytalanságok észlelhetők a mi hátrá­nyunkra, pontos adatokat szerezzenek be. U. e. jkv. 100. p. szerint az egyet, egyházi közgyűlés a hódmezővásárhelyi egyház felebbezését az egyházkerületünk 1915 január havában tartott közgyűlésének ama határozata ellen, mely szerint a kardoskúti egyházhíveket önálló egy­2*

Next

/
Thumbnails
Contents