Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1912–1918

1916. szeptember

13 békés rendezésére csak Kardoskúton, illetőleg Hódmezővásár- 5. helyen van még szükség. Itt ugyanis a kardoskűtiak kiválása következtében az anyagi ügyek rendezése áll folyamatban. Reménylem azonban" hogy mindkét oldalról testvéri jóaka­rattal és szeretettel fog találkozni a csanád-csongrádi egyház­megve elnöksége, a melv ennek rendezésére elsősorban CT ' XJ hivatott. Egvházi életünk külső viszonyait tekintve, örvendetesnek Öi/ • • kell jeleznem azt, hogy a lefolyt közigazgatási évben anya­egyházaink száma négygyei szaporodott. Új anyaegyházzá lett az arad—békési esperességben Bodzás-Ottíaka, a melynek lel­készi kongruájához a V. K. min. úr 38983—1914. számú ren­deletével évi 800 K-át engedélyezett; csanád—csongrádi espe­rességben, saját erejére támaszkodva s egyházkerületünk hozzá­járulásával Kardoskút; a pestmegyei egyházmegyében a czin­kotai anyaegyházhoz eddig tartozott Csömör filia és végül a turóczi esperességben Záturcsánynak fiókegyháza, Ruttka. A három elsőnek már saját rendes lelkésze is van. a ruttkai lelkészi állás betöltésére is az előkészületek megtörténtek, a pályázat ki volt hirdetve s úgy reménylem, mire kerületi közgyűlésünkre összejövünk, ez is be lesz töltve. Mind a négy anyaegyház nagyon kívánta az önállóságát s lelkes buzgósággal törekedtek azt elérni, vajha e lelkes buzgóság innentúl fokozottabb mértékben megmaradna a hívekben, hogy egyházaik úgy lelkiekben, mint anyagiakban folyton gyarapodva, hitünk erős bástyáivá válhassanak. Az Isten megsegítő és áldó kegyelme legyen rajtuk; őrizze meg őket minden rossztól és erősítse meg őket minden jóban. Az egyházmegyék, valamint az egyházközségek admini­sztrálása minden fennakadás nélkül folyt le, kivéve Nagylakon és Újvidéken, a hol a lelkészek tábori lelkészi szolgálatra való bevonulása folytán a helyettesítésről nagyon nehéz volt gon­doskodni. Egyébiránt a gyülekezetekben a hívek és elöljáró­ságok között békesség volt. E tekintetben panasz hozzám sehonnan sem érkezett. A püspöki jelentésem végén közlöm szokásszerűen az egyházkerületi népesedési mozgalom részletes adatait, a melyek a rendes békés időben alig mutatnak természetesen jelenté­kenyebb változást, most azonban az egyes adatok szomorú bizonyságát adják a nagy világháborúnak. így pl. összehason­lítva az egyes adatokat az 1913. év adataival:

Next

/
Thumbnails
Contents