Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1912–1918

1915. szeptember, október

25 természetrajz, számtan és földrajz tanítását teljesen díjtalanul 7. voltak szívesek elvállalni. A november havi népfölkelői bemutató szemlén dr. Oravecz Ödön, Kirsteuer Károly és dr. Jánossy István tanárok besoroztattak ugyan, de a szolgálat alól fel­mentettek. A tanítás tehát így fennakadás nélkül folyhatott volna, de hátráltatta és nagyon zavarta azt az a körülmény, hogy az intézet épületét a katonai hatóság szeptember hó 5-ig használta s előbb a szükséges tisztogatást kellett elvégezni. Szeptember hó 15-én megnyílt a tanév, rövid két heti munka után azonban Zólyom vármegye alispánja az összes taninté­zeteket a városban bezáratta, mert kolerajárvány kezdett mutatkozni. A katonaság is időközben beköltözött a főgim­náziumba, úgy hogy csak november 16-án vonulhatott be a tanuló ifjúság s innentúl a tanév végéig zavartalanul folyhatott a tanítás. A tanulók buzgón vettek részt a jótékonysági munka eredményének emelésében ; nagymennyiségű szedercserjelevelet gyűjtöttek; a katonák karácsonyi ajándékára 155 K-t adtak össze. A Vl-ik osztály 50 K-t jegyzett a hadikölcsönre s a kötvényt az önképzőkörnek adományozta. A tanári kar a vizsgálati díjakból a Vöröskeresztnek 50 K-t; a tanárok özvegyeit és árváit segítő országos egye­sületnek szintén 50 K-t adott. Meg kell még emlékeznem özv. Soltész Györgyné úrnő beszterczebányai lakos kegyadományáról, aki azon ránézve gyászos alkalomból, hogy derék fia, az intézet volt jeles növendéke: dr. Soltész Vilmos az északi harcztéren kapott súlyos betegségben meghalt, emlékére egy 1,200 koronás ösztöndíj-alapítványt létesített az intézetnél. Gyászbaborult szíve erős hitében s nemes cselekedetében találjon vigaszt és megnyugovást! Az intézet V. és Vl-ik osztálya részére a nyilvánossági jogot a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr 10,111—1915. sz. a: rendeletével adta meg. 3. Legsúlyosabb volt a békéscsabai főgimnázium helyzete. Már az első mozgósítás a tanári kar 5 tagját vonta el a békés munkakörből a sokkal magasabb rendű kötelességnek, a haza védelme magasztos kötelességének teljesítésére: Frank Dezső, Laurovics Ferencz, dr. Lausner János, Patakv Sámuel és Székely Vilmos tanárokat. Az októberi sorozás alkalmával alkalmasnak talált dr. Czinkotszky Jenő h. tanár szintén behívatott s így a 15 tagból álló" tanári testület 10 tagra olvadt le már a tanév elején. Ehhez járult, a mi a helvzetet különösen nehezítette s

Next

/
Thumbnails
Contents