Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1912–1918

1915. szeptember, október

11 meket magában hordozó időben az elmék és szívek fokozott 7. mérvben fordultak az ég, a templom felé. Az alapjaiban megrázott lelkek mindenkor keresik az Istent, hitüknek s reménvségüknek kőszikláját. így most is. Még azok is, kiket a békés élet ezerféle gondja-baja messze eltérített a templom küszöbétől s kiknek ajkán rég elhalt az ima, most, a mikor az a sok drága élet — fiű, testvér, apa élete —, nemzetünk jövő sorsa és mindenünk a háború kiszámíthatatlan esélyétől függött, siettek menedéket keresni a vallás karjaiban s buzgó imádság szárnyán a Mindenhatót, akinek keze szabadon rendelkezik nemcsak az egyes, de a nemzetek sorsa felett is. Ám azokból a zsúfolt templomokból én még nem tudom azt a következtetést levonni, hogy a világháború, amely oly nagy átalakulást idézett elő sok tekintetben a politikai és nemzeti életünkben, egyúttal a belső, szellemi, valláserkölcsi életünket is átalakította volna s hogy e háború volt az a rettenetes tűzkeresztség, amely, amidőn oly kifejezhetetlen nagy anyagi és kulturális értékeket elpusztított, ennek ellenében meghozta volna a valláserkölcsi megújhodást. Mert lehet, hogy ez csak a félelem okozta vallásosság, a melynek próbája csak ezután következik. Majd ha a visszatérő béke örömnapjaiban megnyilatkozó Isten iránti hála és szeretet hasonlóképen odagyűjtögeti az Isten oltára köré és pedig gyakorta ezt a most buzgón imádkozó nagy sokaságot, és ha majd ennek folytán új, az eddiginél értékesebb, erkölcsileg tisztább, emberbaráti szeretetben gazdagabb, nemesebb életet kezd élni, vagyis ha majd ez, az Isten szeretetén alapuló vallásosság lesz, akkor elmondhatjuk majd, hogy ez a háború igazán emelte vallásos életünket. De a midőn e nézetemnek kifejezést adok, nem hallgathatom el azt a meggyőződésemet, hogy ezt az átváltozását a , félelem okozta vallásosságnak, igaz, bensőséges vallásossággá, amely azután az egyéni élet megújhodását eszközli, nem szabad önmagától várnunk. Nagy feladatok várnak e tekintetben reánk általában, akik az egyház szolgálatában, illetőleg annak élén állunk. A nagy megpróbáltatás megérlelte a lelkeket a gyűjtésre, az aratásra, vajha lenne elég és fáradhatatlan arató, gyűjtő! Istennek hála, hős hadseregünk északon és délen útját állta az ellenséges hadak irtózatos tömegének, úgy, hogy alig jutott túl az ország határán. Az ily ellenséges betörésektől legtöbbet szenvedett délen a horvát-szlavon egyházmegyénk, a hol, a mint a főesperes többek között írta: „6 egyház tagjai elhagyták lakhelyeiket és vagyonukat s pusztán életüket mentették meg. Az ellenség agvonlőte a boljevczei lelkészt,