Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1912–1918
1915. január
178 119. téssel szavazza meg, hogy amennyiben a 2000 K-t az egyetem ez évben is kiutalná, a segélyek a mult évi kulcs szerint lesznek kiosztandók. 3. Wagner G. Adolf jelenti, hogy a háború pusztításai folytán a Szerémségben egyes házak nagymérvű károsodást szenvedtek, sőt vannak, amelyek csaknem teljesen tönkrementek. Kéri a bizottságot, hogy ha valamely forrás rendelkezésére állna, juttasson abból ezen egyházaknak fokozott segélyt. A bizottság kimondja, hogy a mult évben fel nem használt 900 K missziói segélyt e célra megszavazza és felkéri a püspök urat, hogy a rendelkezésre álló összeget belátása szerint ossza szét a leginkább sújtott egyházak között. 4. Kerületi felügyelő arra való hivatkozással, hogy f. évi kerületi közgyűlésünk összeesik kerületi felügyelői állásába történt beiktatása idejével, a háború folytán kárt szenvedett egyházak részére 200 K-t adományoz. A bizottság az adományért hálás köszönetet mond, s abból Szurcsinnak 100 koronát, Mitrovicának és Sidnek 50—50 koronát szavaz meg. Kmft. Sárkány Béla s. k. Scholtz Gusztáv s. k. előadó-jegyző. püspök. Dr. Zsigmondy Jenő s. k. kerületi felügyelő. A kerületi közgyűlés a missziói bizottság határozatait jóváhagyja és dr. Zsigmondy Jenő kerületi felügyelőnek nagylelkű adományáért köszönetet mond. 119. Ezután az aszódi leánynevelőintézetre vonatkozó bizottsági jelentés került napirendre: Méltóságos és Főtisztelendő Kerületi Közgyűlés! t • •. r • Az aszódi leánynevelőintézet mult évi működéséről szóló jelentésünket ez évben egy az intézetet ért súlyos veszteség bejelentésével kell megkezdenünk. Oeschger Adél úrhölgyet az intézet volt tanítónőjét, utóbb 1893-től kezdve érdemdús buzgó igazgatónőjét a Mindenható 1913 deczember 29-én magához szólította. Mély sajnálattal jelentjük ezt a nagy veszteséget, mert a megboldogult igazgatónő, Szelényi Gizella, intézetünk nagy-