Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1912–1918
1915. január
117. lások száma a tavalyinak csaknem felére csökkent: 13. Konfirmációra oktattam 4 gyermeket, 2-t konfirmáltam is Perjáv moson. A 3-ik konfirmandus hivatkozva arra, hogy már bérmált, nem akart megkonfirmáltatni. Egy másik gyermeket, ki iskolát nem járt, előkészületre magamhoz vettem s Nagyszentmiklóson meg is konfirmáltam. Nagyszentmiklós, 1914 július 15. Rimár Jenő. lelkész. V. A horváth-szlavón egyházmegye missziói jelentése. A) Az iloki misszió. A törekvés egy ev. tanítói állás szervezésére a községi iskolánál, valamint a templom alá való telek megszerzése máig eredmény nélkül való. A lelkésznek kijáró legelőrészt a község megtagadta, mert a gyülekezet — úgymond — csak újabb időben keletkezett. A megyei megbízottnál a fellebbezés eredmény nélkül maradván, az egyházi közgyűlés a kormányhoz való fellebbviteli határozta el. De magában a gyülekezet híveiben sincs meg a kellő buzgalom. Az új adózási kulcsot már harmadszor elvetették: állami adó után nem akarnak fizetni. A belmisszió parlagon hever, mert a lelkész egyedül mindent nem bír; az iskolalátogatás hiányos, a templombajárás sok kívánni valót hagy fenn, a szekták megvannak, sőt újak jelentkeznek, mint a baptisták; a konfirmációi oktatáshoz sokan nem jönnek, mert már a 12 éves gyermekek is napszámba mennek. A lelkészt csak Ilok fizeti rendesen. A lugiak megépítették az iskola-imaházat. Az egész kerek összegben 6000 koronába került, amely összeghez 700 koronát kölcsönvettek. Hogy a tanítói lak kiépüljön, további 3000 koronára van szükségük. A grabovoiak még mindig nem találtak megfelelőbb imaháztelket a mostaninál, amely kicsi és rajta az imaház ócska. De a vételárából még fennállott 200 K adósságot az előbbi évben kifizették. Bánostor az imaház vételárából fennálló kölcsönt törleszti. Ilok templomi alapja 2200 kor. Az egész misszió lélekszáma 1600. Ilok, 1914 május 5. Valtiiuji Pál missziói lelkész.