Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1912–1918

1913. szeptember

17 meg az én óhajomnak s azért e tekintetben nem is tettem 6. semmiféle intézkedést. Az 1904. évi egyet, közgy. megállapította ugyanis az alapítványokról szóló szabályrendeletet, mely szerint a püspökök kötelesek a már említett alapítványokat összeiratni és arról gondoskodni, hogy azok a püspök által vezetett alapítványi könyvbe nyilvántartás és ellenőrzés ezéljából bevezettessenek. Nemcsak a munka nagysága, de mert előzőleg minden alapítólevelet a szabályrendeletben előírt kellékek szempontjából szükséges megvizsgálni, helyességüket megállapítani, s a helytelenül kiállítottakat helyesbíteni, oly munka tehát, melyet én titkárommal el nem végezhetek; ez indított arra, hogy kérjem a ker. közgyűlést, miszerint ezen egyházi alapítvánvok rendezését, úgy a mint az más kerületekben is történt, bízza a ker. számvevőszékre a ker. világi jegyzők bevonásával. Vagyok bátor, tehát ezt megismételni. 7. A lefotyt közigazgatási év gyászos eseményei közül mindenekelőtt fájdalmasan kell megemlékeznem azon nagy veszteségről, mely különösen a testvér dunáninneni egyházkerületet és vele az egész magyarhoni protestáns egyházat érte, id. Laszkáry Gyula, nevezett egyházkerületnek érdemekben gazdag felügyelőjének 1912. évi decz hó 20-án, munkás életének 74-ik esztendejében történt gyászos elhunytával. Vele ismét elköltözött egyike azoknak a vezető férfiainknak, a kik teljes szívvel-lélekkel szolgálták egyházunk szent ügyét. Kora ifjúságától fogva, mint 20 éves ifjú állott az egyház szolgálatába mint egyházközségi, majd mint esperességi és 1895 óta mint egyházkerületi felügyelő, nemes önzetlenséggel, pártatlan igazságossággal és szelid lelkének egész melegével vezetve, intézve a hatáskörébe eső egyházkormányzatot. Elhunyta méltán keltett részvétet egvházkerületiinkben is, a melvnek kifejezést is adtunk ker. felügyelőnk őméltóságával együtt úgy a kerületnél, mint a fájdalmasan sújtott családnál, a gyászszertartás alkalmával, mely itt Budapesten a Deák-téri templomban folyt le, és a melyen a nagy halott iránti szeretet és tisztelet impozáns részvétben nyilatkozott meg úgy a testvér református, mint ev. egyházkerületek, valamint világi vezérférfiaink részéről. Legyen emlékezete áldott közöttünk! Kérem a ker. közgyűlést, hogy emlékét örökítsük meg jegyzőkönyvünkben, részvétünket pedig ez alkalomból is jelentsük a gyászbaborult családnak, valamint a nagyveszteséget szenvedett egyházkerületnek. Egyházunk jótevői iránti hála kötelez, hogy megemlekezzem továbbá e helyen is Králik Lajos dr., a budapesti