Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1912–1918

1915. január

12 . és ha az valamiben akadályozza, más vallással könnyen fel­cseréli azt. A mult évi ker. közgyűlésünk, mint tudjuk, éppen a bei­missziói munkásság élére egy bizottságot állított, hogy legven az ügynek egy arra hivatott fóruma, a mely azt mozgassa, irányítsa, s egyházankénti szervezésre útmutatással szolgáljon. Időelőtti volna már is nagyobb eredményt követelnünk. A kezdet nehézségeinél tartunk még ugyancsak, melyeket — reménylem — sikerül a közel jövőben eloszlatnunk. A bel­misszió-bizottság egyházi elnöke felhívásomra idevonatkozólag a következő jelentést tette: A kerületi belmissziói bizottság elnöksége két körlevelet bocsátott ki a kerületben levő egyházközségekhez. Az elsőben kérdéseket tett fel, a melyekből a belmissziói munka jelenlegi állását kívántuk megismerni. Minthogy pedig a gyéren beérkező válaszokból is azt láttuk, hogy igen sok egyházban nem isme­rik a belmissziói munkásság körét, eszközeit, megindítása vagy folytatása módját, az elnökség „Útmutatás a belmisszió gya­korlati alkalmazására" czímű tájékoztatót bocsátott ki. Ezután hónapokig nyugodtan hagytuk az egyházakat, hogy a munkát az „Útmutatás" szerint megkezdhessék s az ünnepek alatt ismét kiboc.sátottuk a kérdőíveket, a melyre azonban választ ismét csak*' elvétve kaptunk. Erre vonatkozólag álljon itt a követ­kező statisztika: felelt nem felelt. 1. Arad-békési esperességben van 9 ( így ház, 2 rr / 2. Bácsi „ 75 33 57 11 22 3. Bánsági „ 77 25 >7 13 12 4. Békési „ 7? 9 77 4 5 5. Budapesti ,, >7 rr 1 77 4 3 6. Csanád-csongrádi „ 77 11 77 5 6 r— /. Horvát-szlavón „ y> 14 77 8 6 8. Pestmegyei „ n 29 77 25 4 9. Túróczi „ 77 12 77 4 8 10. Zólyomi „ » 23 77 7 16 Összesen . # 172 77 83 89 Ez a kimutatás magában véve igen lehangoló volna, ha nem tekintenénk azt, hogy szokatlan munkakörnek a kezdetén vagyunk. Megvagyunk győződve, hogy jövő évre már a kerület valamennyi egyházában felveszik a belső építésnek azt a szent munkáját, a melyet még csak elvélve vettek fel azok, a kik tudják és megértették, hogy a belmisszió intenzívitásától függ evangéliumi anyaszentegyházunk meghanyatlott erejének újra­éledése. A beérkezett feleletekből a következő képet kapjuk :

Next

/
Thumbnails
Contents