Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1912–1918

1914. szeptember

26 7. egyház híveitől elbúcsúzván, mindnyájokat Isten atyai oltalmába ajánlva, még az nap estefelé Budapestre utaztam. Kerületi felügyelő úr ő méltóságával való megállapodásunk értelmében még a f. év őszén folytatni kívántuk egyes egyházaink kánonszerű meglátogatását s így ugyancsak a f. év november 28-án Orosházára érkeztünk. A hívek már útközben, nevezetesen Békéscsabán és Csorváson a vasúti állomásokon fogadtak nagyobb küldöttségek által, Orosházán pedig, a hová délben érkeztünk meg, minden előzetes tiltakozó kérelmünk daczára, valóban fejedelmeket megillető ünnepélyességgel fogadott az egyház nagyja és apraja. Megérkezésünk után kis szünet múlva itt is — mint előbb mindenütt — az egész gyülekezettel Isten házába vonultunk, hálákat adva az egyház Urának eddig megtartó kegvelmeért, buzgón könyörögve további atyai áldásáért. A délutáni idő előzetes tanácskozással, a nagyszámú küldöttségek fogadásával és részünkről való köteles látogatásokkal telt el. Másnapon, november 29-én ünnepélyes istentisztelet után, melyet Kovács Andor igazgató-lelkész nagy hatást keltett ünnepi beszéde emlékezetessé tett, megtartottuk a szabályszerű közgyűlést. Orosházai ev. egyházunk keletkezése összeesik az ugyanottani polgári község keletkezésével. Zomba, tolnamegyei közrég evang. vallású lakosai 1740 körül az akkori róm. kath. földesúr türelmetlensége által vallásuk szabad gyakorlásában akadályoztatván, sőt imaházuktól is megfosztatván, elhagyván mindenüket, átkeltek a Tiszán, mindenek előtt Békéscsabán állapodtak meg, hol az akkori főispán, báró Haruckern Ferencz jószívűségéből nekik lakhely és szabad vallásgyakorlat biztosíttatott. A bujdosók száma újabb kivándorlókkal körülbelől 70 családra szaporodván, 1744-ben vetették meg a tisztán magyarajkú, és ág. h. ev. gyarmatosok az Orosháza község alapját, nyomban első papjuknak meghíván Horvát András lelkipásztort. 1747-ben és 1748-ban ismételten elrendelte a cs. k. helytartótanács az ev. istentisztelet betiltását, a lelkésznek kiűzetését és a vályogból épült imaháznak lerombolását. E kegyetlen rendelet azonban a főispán és a megye pártfogásából nem hajtatott végre. Csak 1777-ben engedte meg ugyancsak a helytartó-tanács, hogy a hívek — a templomtól külön — de erős anyagból tornyot építhessenek. 1786-ban épült fel végre a helytartó-tanács engedélyével a mostan is fennálló nagy templom is.