Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1912–1918

1914. szeptember

4 1. befolyást gyakorolnak. Ez erők ismerete nélkül ugyanis sem azokat — ha kedvezők — nagy feladataink szolgálatába vonni, sem pedig azok ellen — ha ellenségesek — sikeresen küzdeni nem volnánk képesek. A midőn tehát ezeknek szem előtt tartásával a rendelkezésemre álló adatok alapján az elmúlt év rövid és hű képét adni szándékozom, a mult és jövő határmesgyéjén mindenekelőtt hálatelt szívvel hajtom meg térdemet a mi Urunknak Jézus Krisztusnak Atyja előtt, nagy alázattal hirdetve „Eben-haézer", kinek ereje a mi erőtlenségünk által végeztetik eis ki az elmúlt esztendőben is kiárasztotta reánk jóságos kegyelmét, így táplálván mibennünk azon boldog reménységet, hogy 0 velünk is marad, mint volt a múltban, a jövőben is! E jövőre gondolva gyakran megjelenik lelkem előtt az ismeretes kép: „Viharkorbácsolta tenger s rajta a hatalmas hullámokkal küzdő kis hajó e körülírással: „non periclitatur in medio eius Christus". A kép eredetije — bár csak egyszerű szavakkal megrajzolva — mint tudjuk, ott van az evangéliumban. Innen vették elődeink. Szebbet, találóbbat egyházunk számára nem találhattak, ezt vésették tehát czímerül egyházkerületünk pecsétjére. Ebben fejezték ki nemcsak az átélt óriási küzdelmeket, halálos veszedelmeket, hanem azt a törhetlen hitüket és változatlan bizalmukat is az isteni gondviselés iránt, a melylyel mindezeken végre is győzedelmeskedtek. Felette nagy szükségünk van őseink e nagy hitére most is. Nagy szükségünk, hogy e néhány szót mélyen emlékezetünkbe véssük, mint csalhatatlan bizonyosságot, vigaszul és bátorításul a jelenben is, hogy látva a korunkban fel-felzúduló s az egyház hajójára elemi erővel törő ellenséges hatalmakat, szent meggyőződéssel s jóreménvséggel vallhassuk: non periclitatur in medio eius Christus. A ki ugyanis figyelemmel kiséri az idegenből már hozzánk is átplántált egyház- és vallásellenes erők növekedését, harczvonalba állását; a rideg materialisztikus világnézet hódítását a társadalom különböző osztályaiban; a ki megfigveli, mint lazulnak azok az egykor minden megpróbáltatásokat győzedelmesen kiálló kapcsok, melyek az embereket s különösen egyházunk hiveit intézményeihez fűzték s evvel szemben a „gondolat szabadsága", a „szabad vizsgálódás", az „egyéni meggyőződés" és „lelkiismeret szabadsága", protestáns szép elveink hangoztatása mellett mint harapózik el a hitélet iránti közöny, sőt az az atheistikus szabadgondolkozás a protestáns intelligencziánk soraiban; és hogy különösen ezen társadalmi osztályban, a mely elsősorban van hivatva, hogy egyházunknak vezetőembereket, lelkes vezéreket és „élő oszlopokat" adjon,