Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1912–1918

1913. szeptember

84 40. nem marad egyéb hátra, mint hogy a kötelességet mulasztó közegek ellen a megtorló lépések megtétessenek. B) Az idegen iskolákba járó ág. hitv. ev. vallású tanulók hitoktatását az arra hivatottak ezidén is kevés kivétellel buz­gón és lelkiismeretesen végezték s különös elismerést érde­melnek azok a hitoktatók, a kik a legkülönbözőbb akadá­lyokkal kénytelenek megküzdeni, hogy gyermekeinket egy­házunk hű fiai és leányaivá neveljék. Panasz csak Siklósi Ilona és Kosztra János állami iskolai hitoktató-tanítók ellen merült fel, kiknek mulasztását a túróczi egyházmegye köz­gyűlése illetékes helyen bejelentette; ezzel szemben ugyancsak Túróczból olvassuk azt az örvendetes tudósítást, hogv több állami tanító a megszabott órákon kívül is tanítványainak vallásos nevelésével foglalkozott. A különböző jellegű iskolában 182 község területén 613 intézetben 1448 heti óraszámban 32,795 tanuló nyert a hittanban oktatást. A hitoktatást 68 K átlagos tiszteletdíj mellett 104 lelkész, 10 tanár, 187 tanító és 22 tanítónő végezte, mely díjazáshoz az állam 39,560, az egyes egyházközségek 25,092, a közalap 2000, a polg. községek 29,967 s magántársulatok 2495 K-val járultak. Az 1911. évi közgyűlés határozatából ez idén is szétküld­tük a hitoktatás csoportosításáról szóló táblázatos kimutatá­sokat, melyek a czélnak megfelelően kitöltve úgyszólván mind visszaérkeztek. Saját iskoláink legnagyobb részében a hittan osztályonként taníttatott s a hol több osztályt csoportosítot­tak, az előírt számot a lehetőség szerint szem előtt tartották. Mindennek daczára még mindig vannak saját felekezeti isko­láink, a melyekben több osztályt vontak össze, bár a maxi­mális számol egy-egy osztály növendékeinek száma is eléri, így Felsőaradi 83—88, Bácsfeketehegy 70, Torzsa 72, Bulkesz 82, Ujsóvé 60, Gádoros, Szarvas 82, Csanádapácza 60, Kiskőrös 80—100, Szucsánv 63, Mosócz 67, Nagytúrán 70; továbbá más jellegű iskolákban: Breznóbánya 83, Zólvom 89, Ruttka 63, Túróczbéla 63, Boljevci 82, Neudorf 80/ Ujbánovci 80—82, Nagyszénás 69—93, Orosháza 75. 96. 112, Pusztaföldvár 90, Nagyszénás külterület 93, Gádoros 77, Sajkásszentistván 74, Hertelendyfalva 73, Meggyesegyháza és Ujvarsánd 72 tanulóval. Mindezeknek alapján következő indítványainknak a kerületi közgyűlés elé való terjesztését javasoljuk: 1. Keresse meg a kerületi közgyűlés egyetemes közgyűlé­sünket aziránt, hogy a vallás- és közokt. m. kir. minisztérium­nál az 1913. évi XVI. t.-cz.-nek novelláris úton való módosí­tását kérelmezze. Nevezetesen a) hasson oda, hogy felekezeti tanítóink a fizetési osztályok és fokozatokba ugyanazon módon osztassanak be, mint az állami tanítók;

Next

/
Thumbnails
Contents