Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1912–1918

1913. szeptember

79 De tiltakoznunk kell különösen a törvény 30. §-a ellen, 40. mely tanítóinkat illetőleg ő Felsége által szentesített s így tör­vényerővel felruházott E. A.-unk 329. §-nak c) pontját, egy­házunk törvényhozó testületének meghallgatása nélkül, hatályon kívül helyezi. Egyházunk, önkormányzati jogánál fogva az egyházi tisztviselők s így a tanítóknak hivány vagy hivatali viszony alapján indított kereseteit az egyházi törvényszék hatáskörébe utalja, mivel szemben a hivatkozott szakasz ezt mondja: „Azokra a kérdésekre nézve, a melyek a tanítókat a jelen törvény alapján megillető illetményekre való igényből erednek, valamint az ebből az igényből folyólag az iskolafenntar­tóval szemben támasztott követelésekre nézve a határozat hozatalára — minden más eljárás kizárásával — a törvényható­sági közig, bizotts. illetékes." Megszoktuk, hogy valahányszor némi morzsát juttat egyházunknak az államkincstár, mind­annyiszor egy-egy rést üt autonómiánk bástyáján ; most azonban egyházunk befolyásának rovására még ott is jogot követel, a hol kötelezettséget nem vállalt, mert hisz nem egy iskolafenn­tartónk van, mely a fokozatos előléptetés költségeit sajátjából fogja fedezni s az államsegélyt igénybe nem veszi. Hogy ily esetekben a felmerülendő vitás kérdésekhez valami köze lenne a törvényhatósági közig, bizottságnak, a leghatározottabban kétségbevonjuk. Mult évi jelentésünkben elismeréssel emlékeztünk meg a vallás- és közokt. min. azon készségéről, hogy az 1908. évi XLVI. t.-cz. tervezetére egyházi főhatóságaink véleményét kérte s észrevételeit figyelembe vette. Miután ez jelen alkalommal meg nem történt, kifogásainkat kénytelenek vagyunk utóla­gosan tisztelettel, de önérzetes őszinteséggel a vallás- és köz­okt. miniszter elé terjesztetni. Évről évre jutnak tudomásunkra oly sérelmek, melyeket egyházunknak egyes kir. tanfelügyelőségek túlkapásai folytán kell elszenvednie. Ily panaszok ez idén sem maradtak el. „Az elemi népiskolák tanítóinak szolgálati viszonyait meg­határozó szabályrendelet" 35. § rendeli, hogy „a tanító az állami felügyelet közegével, a tanfelügyelőséggel, az egyházat és iskolát érintő hivatalos ügyekben írásban csakis felettes egyházi hatósága útján érintkezhetik . . . s minden, az iskola­széki elnök megkerülésével hozzá iskolai ügyben érkezett leve­let azzal késés nélkül közölni köteles." Ús egyes tanfelügyelők mégis az iskolát oly közelről érdeklő ügyekben, mint a tanító nyugdíjaztatása, az érdekelt tanítókkal közvetlenül leveleznek, így történt ez Temesben, a hol a kir. tanfelügyelő négy tanítót az illetékes egyházi hatóság megkerülésével felszólított, hogy nyugdíjaztatás iránti kérelmét 14 napon belül beterjeszsze, mi ellen úgy az illetékes főesperes, mint az egyet, tanügyi bizott-

Next

/
Thumbnails
Contents