Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1908–1912
1912. szeptember
32 4 és örvendetesebb feleletet kaptunk azonban e kerdesre, t. i. ' tanítóságunk és középiskolai tanári karunk egyhazias érzületére nézve a f. é. május hó 28. és 29. napján megtartott ág. h ev. tanítók és tanárok orsz. egyesületének közgyűlésétől, a melven résztvennem szerencsém volt. Az itt elhangzott beszédek és hozott határozatok meggyőzően igazolták, hogy overmekeink és ifjúságunk nevelése jó kezekbe van letéve. Vajha ez mindig így is maradna, hogy azon annyi áldozat által megszentelt négv évszázados kötelék, mely tanintézeteinket az egyházunkhoz fűzi, soha ne lazuljon! 1 s 15. Az évente kiosztásra kerülő Zsedénvi-féle 200 koronás ösztöndíjat, az egyházmegyék által első helyen ajánlott következő tanítók között osztottam ki: Uhrin Károly békéscsabai, Bodiczky Mojmir bácsújfalui, Valent Béla felsőaradi, Laurenczy János szarvasi, Pokorny Béla nagylaki, Kimer Gusztáv apostagi, Krajcsovics István ivánkafalvai és Szende Gyula nagyszalatnai tanítók közt. Középiskolák, 16. A középiskoláinkra vonatkozólag, mint jelentősebb mozzanatokat megemlítendőnek tartom, hogy tanáraink végre elérték régi óhajaikat, hogy t. i. fizetéskiegészítéseik az állami középiskolák tanárainak fizetéskiegészítési rendszere szerint rendeztetett; továbbá, hogy az igazgatói tiszteletdíjak is,bizonvos feltételek mellett, a nyugdíjba beszámíttatnak s végre, hogv mind az öt gimnáziumunknak az évi államsegélye f. é. jan. 1-től 2—2 ezer koronával emelkedett. Az aszódi algimnáziumra vonatkozólag külön jelentem, hogy a vallás- és közokt. miniszter úr az V-ik osztály megnyitását a jövő iskolai évben, tudomásul vette. A budapesti főgimnáziumunknál a szertárak kibővítésére szolgáló új építkezésre a vall.- és közokt. miniszter úr 150.000 koronát engedélyezett. A békéscsabai Rudolf-főgimnázium, államsegélyének felemelése ügyében, új szerződéstervezetet nyújtott be a vallásos közoktatásügyi minisztériumhoz. A tervezet a ker. közgyűlés elé is felterjesztetett. A szarvasi főgimnázium kormánvzótestülete, tekintettel a jelentkező tanulók nagy számára a jövő tanévtől kezdve az I-so osztály párhuzamossá tételét határozta el. Ugvancsak hatarozattá emelte, hogy egy 100 tanuló befogadására alkalmas internátust állít fel s e czélból az eddigi államsegély felemeleset és építési segélyt kér. A kultuszminiszter úr kegyes