Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1908–1912

1912. szeptember

4 Fzért tart fogva mindenkor a kérdés „szegénysorsú ' oyóovíthatatlan betegek« számára emeljünk-e kórházat avagy létesítsűnk-e olv intézményt, a melyben, vagy a mely által a pusztulást megakadályozni, romokat felépíteni, a ment­hetőt az életnek 's az egyház számára megmenteni képesek leszünk?! , Hiszen ha egyházi intézményeink oly szilárd alapon állanának, hogv az élet és fejlődés követelte minden fel­tételekkel rendelkeznénk, mindenesetre indokolt volna az elhagyatott haldoklókat az irgalom karjaira felvenni, de míg az élni tudókat nem tudjuk kellőleg megmenteni, míg a szükségesek közül is a legszükségesebbet kell kiválasztanunk, addig — azt hiszem — nem szabad csupán az érző szív részvétéből cselekednünk, de tekintenünk kell az egyetemes egyház legkiáltóbb érdekét első sorban. A magam nevében szólok csupán, de szólok, mert úgy érzem, hogy kötelességszerűen teszem e helyről, a melyre az egyetemes egyházunk legnagyobb kerülete kormányzójául, vezetőjéül hívott el, az egyházépítés magasztos munkájához. Egyházkerületünk, valamint a többi testvér-kerületek arra hivatott vezérférfiaira bízom, hogy itt felvetett gondolataimat mérlegeljék. De szólásra késztetett az a több oldalról hangoz­tatott elégedetlenség is, a melylyel az egyet, gyűlés e hatá­rozatát egy és más egyházmegyében fogadták és az a lanyha­ság, mely a gyűjtés körül itt-ott jelentkezik. 6741—1911. sz. a. Felhívást intéztem az esperes urakhoz a mult évi ker. közgyűlés 8. jkvi p. alapján, hogy utasítsák a lelkészeket egyházias jellegű egyesületek alakítására. 6760—1911. sz. a. Ugyanazon jkv 58. p. alapján felhív­tam az egyházközségeket, hogy a tanítói nyugdíjjárulékok befizetését kellőképen ellenőrizzék, mert a járulékokért felelősek. 6796—1911. sz. a. Ugyanazon jkv 128. p. alapján a „Tanítóválasztási szabályrendelet" 14. d)p. harmadik bekezdésé­ben előforduló hibás kitételre és annak helyesbítésére az esperesek és iskolaszékek figyelmét felhívtam. 7082—1911. sz. a. Ugyanazon jkv 85. p. alatti határozata értelmében az 1910. évi 16,593. sz. kult. min. rendeletet máso­latban az összes iskolaszékekkel közöltem. 7090—1911. sz. a. Hasonlóképen közöltem a kult. min. 19m évi 142,698. sz. rendeletét. "124 1911. sz. a. Ugyanazon jkv 69. p. értelmében az ifjúsági egyletek szervezése ügvében, a ker. iskolai bizottság altat átdolgozott szabálv tervezetet az egvbázak részére szét­küldtem.

Next

/
Thumbnails
Contents